MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1965

1965. február 12. • 224. őe. - Oldalszámok - 1965. 224. 2.

1./ JELENTÉS LIBGI1MK HCM0ZGALL1ÁNAK HELYZETÉRŐL AZ MSZIBP PB 1964.nov.3-i HATÁROZATA ALAPJÁN. L1ATUZ ELVTÁRS ÖSSZEFOGLALÓJA; Javasolom a VB-nak, zárjuk le az első napirendi ponttal kapcsolatban elhangzott vitát. Ami az előterjesztést ille­ti, javasolom, hogy a jelentői részt fogadjuk el, valamint az erre elhangzott bírálatot is. A javaslati részt, viszont igy ne fogadjuk el, hanem bízzuk meg a Nőtanácsot annak átdolgozásával. A vitában elhangzot­tak alapján bővíteni és konkrétabbá kell tenni. Ami a jelentői részt illeti, elfogadom, hogy a jelentés ké­szítői nehéz helyzetben voltak, talán a cim végett. De az értékelő rész a megyei nőmozgalmat illetően nagyon szűknek látszik. Ha én eltekintek attól, hogy a szakszervezeti nőmozgalmat nem hozta a jelentés, attól függetlenül meg kell állapíta­ni, a Kőtanács munkája és a szakszervezeti nőmozgalom nem választható el egymástól. A megyében két jelentős városunk van, ahol a nőmozgalom nagy eredményeket érhetne el, de azt kell látnunk, hogy ez nem következett be. A nőmozgalom munkája a városokban szinte csak ugy lóg a levegőben. Ha a falusi nőmozgalmat nézem, megállapíthatom, hogy a je ­leütésben leírtnál lényegesen pozitivabb képet mutat, ugy a termelésben, mint a felvásárlásban betöltött szerepét ille­tően. ^ *

Next

/
Thumbnails
Contents