MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1965
1965. január 29. • 223. őe. - Oldalszámok - 1965. 223. 10.
- 9 ehhez kérjük a segitségét. 0 meg fogja érteni a távlat pontositásának szükségességét és segiteni fog. Felmerült, hogy Diósjenő környékén is van lehetőség a kutatásra, meg kell nézni* A távfűtés stb felméréssel kapcsolatban az a véleményem jobb lenne, ha a tröszt a lőrinci erőmüvei megállapodást kötne ez gyorsabban menne, mintha a minisztériumon keresztül intéződne* Hogyha már a távfűtésnél vagyunk meg kell jegyezzem üdvözlet azoknak az épitőknek, akik a távfűtésen dolgoznak, és eljutottunk odáig, hogy a 113-as épületben fűtés van. De az a véleményem, hogy még mindig a provizórium szakaszában vagyunk. Az a tapasztalatom, mintha lekerülne napirendről ez a munka. Mi van az Acélgyárral, fogadja-e a gőzt,vagy nem. Korábban ugyanis arról volt szó, hogy 2o millió Ft szükséges nekik ahhoz, hogy ezt végrehajtsák. Sürgessük meg ennek a munkának a végzését. Itt van pl a kórház, lakások nincs lerendezve a bekapcsolásuk, amit már meg kellett volna oldani. A szénvagyon dolgát azzal zárnám le, hogy Tamás elvtárssal a minisztérium főosztályvezető helyettesével beszéltünk erről a kérdésről, ahol a pártközponttól is résztvettek és még fogunk beszélni a továbbiakat illetően, hogy előbbre haladjunk ezen a területen is. A VB. az összefoglalóval egyetért. 3» A Központi Bizottság 1964-. december 8-lo-i határozatának végrehajtására készített intézkedési terv. Jakab elvtárs: Kérem a VB-t azzal fogadjuk el az intézkedési ter»et, hogy még tökéletesitsük a vitában elhangzottak alapján és azt küldjükmeg a megyei VB tagjainak, MB osztályvezetőknek és a járási, városi bizottságok titkárainak. Későbbi időpontban ezzel kapcsolatban járási titkári értekezletet tartsunk. A VB. elfogadta.