MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1964
1964. október 27. • 215. őe. - Oldalszámok - 1964. 215. 20.
"•» 5 T A balassagyarmati Oiffll. kirendeltség személyi feltételeinek biztosítására szükség esetén állani ösztöiylijas mezőgazdászok, illetve nüszakiakat kell átirányitani. főhatóságokkal tisztázni kell a nem kieaelt körzetben folyó talajvédelmi munkák kivitelezőjét, illetve beruházóját 6 A Vizügyi Főigazgatóság vállalása alapján 1965.- I* negyedévben elkészül a Zagyva^feJLső szakaszának irányterve* Ez lehetővé teszi ezen a területen vizhasznositási társulatnak a szervezését. Ennek érdekében, december és január hónap'kban a községek, állani.gazdaságok, illetve teraelő szövetkezetek vezetőivel a társulat megalakítását neg kell beszélni,, A negyében létrehozandó önálló talajjavitó vállalat negalakitására a Földművelésügyi Miniszteriua külön intwzkedett. Ennek alapján 1965* január 1-vel minden negyében negalakul a Vállalat kirendeltsége. A nunkák folyanatos biztosítása érdekében '.esór doconbor 31-ig el kell készitoni Rétság, Tolmács, Diósjenő, és Szenté községek kiviteli terveit. A kiviteli terveket annak érdekében, hogy a kivitelezést v-jgző vállalatok a progran ismeretében a munkák ellátásához szükséges intézkedéseket időben neg~ tudják tenni. Az.1966-os feladatok elvégzése érdekében 1965-ben további 2o.ooo kh-ra kell kiviteli terveket biztositani* A talajvédelmi munkák megvalósításánál komoly nehézséget jelent az, hogy a termelőszövetkezeteink tagsága nem látják a nunkák elvégzésének gyakorlati hasznát. Ezért az eddigi gazdálkodási formán nehezen változtatnak, és nem járul-, nak hozzá az állami támogatás kiegészítéséhez anyagilag sem. Nagyon fontos faladat ezért, hogy döntő változás következzen be az üzenek tagságának és vezo*c.i szemleletében* ./. 8.23o/Gné/4o pld 8