MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1963
1963. november 9. • 188. őe. - Oldalszámok - 1963. 188. 24.
. - 10 Ugyanezeket állapíthatjuk meg a. termel" szövetkezetek 1963 • évi gazdálkodásának elemzéséből* Ezt a 13 e számú tábla ábrázolja. Ebb*l megállapíthatós a tervezetthez viszonyítva jelentős a bevételi kiesés és a kiadási többlet. A ketté együttes összege 18,6 millió forint kiesést jelent, melyből 11,3 millió a gyenge termelőszövetkezeteket ter~ heli. A bevételi kieséseknél legnagyobb volumennel a kenyérgabona 15. millió és az, aprómagvak 7j7 millió forinttal jelentkeznek. A nagymérvű kiesésekot csak részben pótolja a kapásoknál és az állattenyésztésben jelentkező bevételi többlet. Külön figyelmeztet^ a kiadási többlet emelkedése. Ezek elsősorban,a kifagyások miatti tavaszi többletmunka kiadásai. Pl. a gópállomási munkadijak költsége 5 millióval, a vetőmagvásárlásra forditott összeg 4,4 millió forinttal több, mint a tervezett. Az éwégi adatok természetesen szépíthetnek valamit az összképen, de lényeges változás nem lesz. így kb. 28 termelőszövetkezetnél 6,5 millió forint mérleghiány várható*, Ez 2,5 millióval kevesebb az 1962 évinél. A tagok személyes jövedelme a közösből a tervezett 7469 forinttal szemben 7ooo forint körül várható. Ez a múlt évi 6689 forintnál 5 %-kal több. A gyenge termelőszövetkezetekben az egy dolgozó tagra.jutó általános jövedelem 5o75 forint körül várható, ez kb. lo %-kal rosszabb^* mint az előző évi 5657 forint. • Ennek ellenére a gyenge termelőszövetkezetek gazdálkodásában is van javulás. Ez a termelési alap növelésében, a mérleghiányok csökkenésében jelentkezik* A-72 gyenge termelőszövetkezetből 16 a közepesek közé emelkedik. 5»/ Fenti - az 1-4. pontokban foglalt - hiányosságok főbb okai a következők: a./ Az irányitó apparátus munkája színvonalának emelkedése lassú,.annak üteme elmarad a követelmények növekedésétől-. * 4 • / * 69o6 sz. stclo' 35 példány/Pné.