MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1963

1963. október 26. • 187. őe. - Oldalszámok - 1963. 187. 22.

fizikai munkában való részvétele./ A szakmai feladataira idejének csak kis hányadát tudja forditani, mivel lekötik a tsz. egyéb "ügyes-bajos" dolgainak intézése. Egyéb irányú elfoglaltságuk miatt saját maguk továbbképzé-­sére nem. jut idejük. Ennek következtében termelést befolyás soló és.uj módszer-ek alkalmazását kezdeményező szerepük el« mosódik,,' Ilyen körülmények között talaja van a szakemberek­kel szembeni - helyileg tápl:lt - idegenkedésnek. Néhány helyér az idegenkedéssel párosulnak különféle baloldali megnyilvánulások is. Mindezeken tul, szakembereink munkáját nagymértékben befo­lyásolja a közigazgatási szakapparátus nem kellő igényes--­sége a tevákenysegüket illetően. Ennek oka jórészt az ira­nyitást végzők szakmai felkészültségében és nagyüzemi ter­melési gyakorlatuk hiányában határozható meg. Az üzemi pártszervezetekben is tapasztalható néhány helyen, hogy teret engednek a szakember ellenes -nézeteknek, nerri erősitik meg kellően a szakembereket pozicióikban. Előfor- ­dul, hogy átmeneti sikertelenség esetén ok nélkül is a szak­embert teszik felelőssé. Kétségtelen, hogy a szakembarekot ért támadások sok esetben alaptalanok, éppen ezért az ilyen támadások ellen fel is kell lépni az iranyitást végző szerveknek. Meg kell azonban azt is mondani, hogy esetenként maguk a szakemberek adnak alapot a támadáshoz. Itt nem csudán a hanyag munkára gon­dolunk, hanem a helyzettel való visszaélésre is. Egyesek kihasználva jelenlegi szakember problémáinkat oly túlzott bérezési igénnyel lépnek fel, mely sok esetben kimeriti az erkölcstelenség fogalmát. Ilyen esetekben nem alapta­lan a szerényebb keresetű dolgozók megbotránkozása, A problémák, melyek még tapasztalhatók, zavarják ugyan a szakemberek képességeinek kibontakozását, azonban kellő kö-

Next

/
Thumbnails
Contents