MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1962
1962. július 20. • 155. őe. - Oldalszámok - 1962. 155. 30.
A tanszék megboszőlesek Ilyöniranyu .hiányosa ág 5 U'l következik, hegy, az előadások úgyszólván egyáltalán nem, az osztáljfogialkozások pedig csak kezdetlegesen törekedtek ennek a feladatnak a megoldásira. Megvan ugyan annak felismerése, hogy az mennyilen ^ulentas, de módszerében még nem kialakult, tervszerűen nom negalrpczott, hogy nevelő munkánk céltudatosah mire irányuljon, A politikai gazdaságtan tansaék munkája. Vezetéslik és módszerük már problémátikufíabb. Tanssékülési- időpontjuk nem helyesen kiválasztott,' időtartamában rövidek, sokszorcsak az oe'ztályfoglalkozásdk előtt 1-2 órára korlátoz 5t.ik. Tematikájukat 'központi javaslat alapján - indokolt tárnákkal ugyan növelték, de más anyagokkai riém csökkentették és igy zsúfoltak lőttek,' Ezért vált SL„^ságéssó, 'hogy a megadott-'Heti égy foglalkozáson tul esetenként más napokat is figyelembe vegyenek, ITém 'jó a tanszéki dolgozók összetétele sem, A tanszékvezető /Jedlicaka, Gyula/ sokat vállal magára, mivel Br.Barta Róbert vezetési - előadói módszere, valamint RazareczkiAntal elméleti- felkészültaóge nem kielégítő, A következő oktatási évben igy nem is látják megoldottnak *é' balassagyarmati kihelyezett osztály vezetését, ezért személyi feltóteleik megoldására mellókletünkbesn javaslatot teszünk* A munkásmozgalom tanszéke. Egyéves tapasztalat áll mögöttünk. Sok tekintetben el is tért módszerük a két tanszák munkájától. Értekezésük elszigetelődött az Esti Egyetem vezetőjétől, mivel e munkájukra az iskola helységeit nem vették igénybe. A 3 fő munkája;olyan vunatkozásban, hogy mennyire felkészültök, kiolégitőes jónak mondható elsősorban is a szemináriumi vezetéseket illetően. Szükségesnek mutatkozik, hogy a tanszék több segitséget nyújtson azoknak az előadóknak, akiknél nehézségek voltrh,az előadásukra történő felkészülésbon és azok megtartásában. Mint pl. Juhász, Borosné és Holnár elvtársak* A három tanszék munkájának összehangolása hiányos, ifindeh kifogás ellenére is megoldható lett v/olna legalábl; is negyedévenként közös tanszékül ósék, megtartása. Az elkövetkezendő időben ezt legalább negyedévenként biztos itani fogjuk.