MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1962
1962. július 20. • 155. őe. - Oldalszámok - 1962. 155. 3.
M-A feladatokkal kapcsolatosan az alábbiakat javaslom: Vegyük mindenek előtt a politikai jellegű kérdéseket, melyek gárt szempontból feladatunk a kisiparosok körében végzendő munkánál. Legfőbb feladatunk a szövetkezeti gondolat szilárdítása a kisiparosok között. Másrészt vegyük' a politikai továbbképzésük folytatását, tájékoztatásukat*; Változatlan azt az elvet kell követni, amit pártbizottsági ülésen is elfogadtunk, hogy a kisiparosok vezetőinek oktatását - értem ez alatt a megyei vezetést is - változatlanul szövetkezeti vonalon kell tovább folytatni. Ezenkívül határozzuk meg azt is, hogy változatlanul rendszeresíteni kell a kisiparosok politikai tájékoztatását, pártnapokon és egyéb rendezvényeken keresztül. Ami a gazdasági jellegű dolgokat illeti itt a következőket javaslom: Ne fogadjuk el azokat a javaslatokat, amit a kiegészítőben Sándor elvtárs elmondott. Inkább a határozatban azt erősitsük, hogy nekünk mindenek előtt a törvényességre kell nevelni a kisiparosokat. Meg kell követelni a kisiparosoktól ugy, mint egyéb társadalmi rétegektől a törvények betartását. Semmivel nincs több joga a kisiparosnak, mint más embernek ebben az országban*! Ezzel kapcsolatosan emliteném meg viszont, hogy arra vigyázzunk, hogy a törvényes rendelkezéseket ne hajtsuk tul, ne likvidáljuk a kisiparosokat. Azon lehetne vitatkozni, hogy 5 évre visszamenőleg ne turkáljunk dolgokba.; Heálisabb képet tudnánk kapni, ha esetleg 2-3 évre nyúlnánk csak vissza. A likvidálásnál emliteném meg, hogy abból az elvből kiindulva, hogy valakinek autója van nem helyes*] Maradjunk ennél a kérdésnél is elvi alapon. A vizsgálaton túlmenően az órabér dolgában azt javaslom, hogy itt is maradjunk a törvényes kereteken belül és amit a törvények előirnak meg kell követelni a kisiparosoktól** A következő dolog a kontár kérdés, A határozatban szerepeltessük, hogy az illetékes szerveinknek harcot kell folytatni a kontárkodás ellen. Szigorú eljárásokat kell eszközölni ezek ellen, másrészt figyelmeztessük azokat az embereket, akik ezek mellett lépnek fel. A vitában elhangzott s a határozatba szerepeltessük, hogy meg kell keresni annak a lehetőségét, hogy néhány községben a kontárok munkáját legálissá lehessen tenni. Elő kell szedni, mivel a pártbizottsági ülés óta nemmentünk előre megfelelően/ hogy a okban a községekben, ahol nem rendelkezünk kisiparosokkal, ezekben a községekben kihelyezés utján kerüljenek kisiparosok azokról a helyekről, ahol sok van. Javaslom fogadja el a VB. a határozatba azt is, hogy a kisiparosság vonalán irányitani kell az ipari tanulóképzést*] Olyan dolgokat kell eszközölni, amelyeken keresztül elő tudjuk segíteni, hogy a felszabadult tanulók a községekben maradjanak és végezzenek munkát a szolgáltatások megjavítása érdekében. Szerepeltessük a határozatban, hogy továbbra is javitani kell a kapcsolatot a tanács és a megyei szövetség között* ./.