MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1962

1962. július 6. • 154. őe. - Oldalszámok - 1962. 154. 39.

H (T?<íc j tíSoj^fq^^. MSzMP Nógrád megyeid Bizottsága. Salgótarján ^ilUaJUo^-^ Salgótarján 1962..julius 3. SZIGORÚAN BIZALMAS! ' Kesz^ItT Í5 pldbah/te. Jel e n t és a tőz tagok közös munkában,való részvételéről, a premizá­lás éa a teriiíetfelosztás hatása. \ A Megyei Párt Végrehajtó Bizottsága 1962.évi elején a zárszáma- <, őások és gazdasági beszámold alapján megvizsgálta a megye tsz. mozgalmának politikai, szervezeti és gazdasági helyzetét. Ösaze­* áttette, azokat á tapasztalatokat, amelyekelősegítették, illetve gátolták a gazdálkodás gyorsabb fejlődését. Ennek alapján a Végre­hajtó Bizottság meghatározta az 1962.év fontosabb feladatait. A ( munkaszervezés uj alapokra való helyezését, kiszélesítését, A kapás és szálastakarmány termő területek tagokra, illetve csalá­dokra történő felosztását. Minden üzemágra kiterjedő, egységes elvekre épülő anyagi érdekeltség bevezetését. Ezen kiviil olyan politikai munka "végzését irányozta elő, amely célkitűzéseiben szo­ros összefüggésben van a mezőgazdasági termelés növelésével. Ezt a célt szolgálta a múltévben nem dolgozó tagokkal való elbeszél­getés^ a tsz tagság nagyobb részéhek bevonása tervkészítés mun­kálataiba. A nem dolgozó tagokkal történt elbeszélgetés tapaszta­latai azt mutatják, hogy pozitív eredménnyel járt f mert egy sor sértődött tag problémáját megoldották. Több tsz tag az elbeszélge­tés során megértését fejezte ki' az Iránt % hogy 5. magatartásával gátolta a tsz szilárdítást, már az elbeszélgetésnél több nem dol­gozó tag vállalta, hogy 1962-ben rendszeresen részt-vesz a'közös munkába„ Termelőszövetkezeteink többsége a Végrehajtó Bizottság irányelve­inek megfelelően jól késsültek fel az 1962-os gazdasági évre. A késői kitavaszodás ellenére a tervezettnek megfelelően időben el­vetettek 18.776 kh. tavaszi kalászost, 12.210 kh. kukoricát szem­re, 4.3*62 kh v silókukoricát, 5,019 kh,burgonyát, 3.436 kh.cukorré­pát, 962 kh napraforgót, 3.493 kh. szántóföldi zöldséget.

Next

/
Thumbnails
Contents