MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1962
1962. november 8. • 162. őe. - Oldalszámok - 1962. 162. 5.
tani, én itt nem akarom egyik osztály munkáját sem a másik fölé helyezni, de komoly feladat vár a párt gazdasági vonalon dolgozó elvtársakra. Nekik fel kell keresni az alapazervezeteket és kint a helyszinen segiteni akár a felújításban, tervezésben sót még,ha kell a televízió látogatottságának megszervezésében is. A jelentés foglalkozik azzal, hogy 1 hónapban 5-6 napot töltenek kint a pártgazdasági osztályon dolgozó elvtársak. Véleményem szerint ezen feltétlenül kell javitani és többször kiszállni, közvetlen segitséget caak igy tudunk adni a járási pártbizottságoknak. Állandóan kisérjék figyelemmel negyedévenként elemezzék bent, vagy kiszállásaik alkalmával a pártszervezetek tervszerű ellátmányának felhasználását és gondoskodjanak az elszámoltatásról. Beszéltünk a tsz. alapszervezetek gondjairól, bajairól, azonban nem beszéltünk az üzemi alapszervezetekről. Ezek ellátása a vállalat költségvetése alapján történik. Meg . kell oldani, hogy ugy mondjam tisztességesebb üzemi párt*' szervezeti helyiség legyen, főleg tapasztalható ez a gépállomásoknál, egy-egy taggyűlés megtartása olyan helyen történik, ami inkább kinéz egy raktárhelyiségnek, mint pártirodának, s ilyen formán az iratok elhelyeaése sem biztonságos. Ezért sokkal nagyobb gondot kell fordítani az üzemi alapszervezetekre, hogy ezek a hibák kiküszöbölődjenek. Az alapszervezetekkel kapcsolatban még egy megjegyzésem van. Több helyen Rimócon, Felsőtoldon stb. általában mezőgazdasági vidékeken épült párthelyiség, azonban a sal«* gótarjáni járás egyik községében sincs, azt lehet mondani, hogy ezt elhanyagoltuk. Meg kell nézni hol van több alapszervezet, Vizslás, Karancskeszi vagy más salgótarjánijárás községében, s ott is irányt kell venni a pártszervezeti helyiség létesítésére.