MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1961
1961. augusztus 4. • 131. őe. - Oldalszámok - 1961. 131. 21.
1\ - 9 A politikai és a szakmai képzettség hiányát ugy igyekeztünk pótolni, hogy rendszeresen tájékoztattuk az elvtársakat a végrehajtó bizottság határozatairól, állásfoglalásáról. Időközönként tártaiddá tájékoztatókat tartottak a Hegyei pártbizottság, a Megyei Tanács "ós a tömegszervezetek vezetői. Jelentős segitséget nyújtottak a Megyei Pártbizottság osztályai is, amikor osztályértekezleteken vitattak meg egy-egy a lap munkájával kapcsolatos kérdést. A Tájékoztatási Hivataltól is kaptunk tájékoztatást a legfontosabb kérdésekről. Eredményesen- tudtuk hasznosítani •munkánkban a MUOSZ által szervezett tájékoztatókat is. Általában más szervek, üzemek és intézmények is rendelkezésünkre bocsátott'v. ták a kért adatokat, megfelelő tájékoztatást adtak. Ez mellett azonban egy-két esetben találkoztunk olyan esettel is, hogy v megtagadták az információ adást /Acélárugyár, Üveggyár, Beruházási Bank, Utépitő Vállalat/, Az információ szerzésnél probléma még néhány ujs ágirónál, hogy nem eléggé igénylik a járási pártbizottságok és alapszervezetek véleményét. Több esetben az is előfordult, hegy egyes kérdésekkel kapcsolatban /banki tanácselnök/ ellenkező véleménnyel volt a járási pártbizottság és a járási tanács. A szerkesztőségen belül tervek szerint dolgozunk. Azonban a tervek végrehajtása során esetenként előfordult, hogy tul mereven ragaszkodunk a tervhez és igy az előre nem várható eseménnyel nem foglalkoztunk megfelelő, képpen. Előfordult az is, hogy az események miatt a tervbe vett "feladatokat nem hajtottuk végre, A tervek készítésénél elsősorban a végrehajtó bizottság határozataiból indultunk ki, ez mellett a legfontosabb kérdésekben Kikértük a megyei titkárok és osztályvezetők véleményét. Előfordult olyan eset is, amikor egy-egykérdás értékelésében nem volt egységes az álláspont /gépállomás/. Egy-két esetben előfordult az is, hogy a tervünk nem minden tekintetben kapcsolódott a Megyei Pártbizottság által kitűzött legfontosabb feladatokhoz. Ezért helyes lenne, ha a jövőben a szerkesztőség negyedéves munkatervét a Megyei Párt Végrehajtó- Bizottsága megtárgyalná. A szerkeesztőságen belül,a munkafegyelem javult, az elvtársak időben leadják az anyagot, a kéziratok időben' lekerülnek a'nyomdába. A szerkesztőség hibájából az utóbbi években lapuszás nem volt. Kirivó magatartásbeli problémák az utóbbi időben nem voltak.