MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1961
1961. július 21. • 130. őe. - Oldalszámok - 1961. 130. 40.
. J!0 kötelező szerződéses terület teljesítéséről* Ugyanakkor a gyakorlat igazolta helytelen álláspontjukat, mert a tsz-ek szerződéses területe meghaladta a tervként megadott 52oo kh-t és elérte a 54-5° kh-t., A hozzáállásból, a szemléletből és a szakmai felkészültség hiányából eredően / a magtermeltető' vállalaton kivül/ egyetlen termeltető vállalat sem ad megfelelő szakmcd és.politikai támogatást a tsz-eknek. Nem ellenőr-* zi és nem ad szakmai tanácsot az általa termeltetett termékek és termények szakszerű és gazdaságos előállításához. Sok esetben csak akkor látják Őket a tsz-be, amikor szerződik, illetv© vásárolnak, /Ez azt igazolja, hogy a felvásárló szervek nem tartják a termeléssel 1 a kapcsolatot, részükre C3ak az a fontos, hogy a mennyiségi, illetve || a forintosított tervek meglegyenek, mert ezt követeli a felsőbb szerve '/minisztérium, igazgatóság/, A problémák jelentős része abból is adódik, hogy a járási kirendeltség , nem tartanak megfelelő kapcsolatot a járási párt, tanácsi, valamint a község vezetőivel. Csak esetenként keresik meg őket, olyankor amikor valamit nem tudnak megoldani és segítségükre van szükség, A Szécsényi Járás Állatforgslmi Kirendeltség' vezetőjének az a véleménye, hogy őt a járási vezetés nen érdekli, mert; o csak ; a felsőbb szerv utasítását hajlandó elfogadni, A Bgy,Járás KÉK,Kirendeltségének vezetője hónapokon keresztül nem adott a járási bizottságnak tájékoztatást a zöldség és gyümölcs felvásárlástól, A felvásárlási szervek és vállalatok összefogását és koordinálását a felvásárlási operatív bizottságnak és a felvásárlási kirendeltségnek kellene megoldani. De sem az egyik, sem a másik nem képes rá» Ezek a szervek csak regisztrálják az eredményeket, nem tudnak hatékony intézkedéseket tenni, megnyugvás és közömbösség tapasztalható náluk, a munkájukból hiányzik a gazdaság politika irányítása mind a megyéi mind a járásiaknál. Ebből adódik, hogy mindennel foglalkoznak, a jelentések tömegét készítik és elbürokratizálják magukat, A vezetésben is jelentkezik probléma, mert ők maguk sem találták meg helyüket az uj helyzetnek megfelelőéül. Nagy az elbizakodottság, A megyén kívüli felvásárló szervek pld, a Selyp! Cukorgyár, c Baromfi íeldolgozó Vállalat, a Dohánybeváltó stb, már több esetbe össze voltak hiva,,az egységes irányítás érdekében, sajnos ez nem járt kell<3 eredménnyel.