MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1961

1961. május 25. • 126. őe. - Oldalszámok - 1961. 126. 4.

- 3 ­hangsúlyoznám és ebben a járási bizottságokhoz iruhk, hogy adjanak segitséget. Jól emlékszem a|ra, amikor a vezetőség választáskor a jelzett 3o emberre, akit nem cseréltetek le megmondtuk, hogy gyengék, változás lesz. Éppen ezért feltétlenül foglalkozzanak vele, hogy ezek átabilizálódjanak, s továbbképzésükről gondoskodjanak. Szükséges, hogy a fegyveres testületekkel jobb kapcso­latot építsenek ki. Értékes dolog, amit budapesti kar­hatalom csinált a szülők és a bevonultak szempontjából. Ilyen szempontból állandó kapcsolatban kell lenni ezek­kel a testületekkel, mert ahová bevonultak ezek a fiata­lok ezer embert kapnak vissza az elvtársak. A határozati javaslatot illetően lényegében abban kell megállapodni, hogy dolgozzák át az elvtársak az el­mondottak alapján és a szervezeti intézkedésekről a járási pártbizottságok felé adjunk néhány soros határo­zatot. Pothornyik elvtárs egyik észrevételével kapcsolatosan reagálnék. Egyetértünk vele /lássák el zászlóval, éremmel/ de ne a meglévő KISZ brigádokra, hanem szervez­zük át a szocialista munka KISZ brigádjává. Javaslom, hogy fogadja el a VB. az előterjesztést és a módositott határozati javaslatot, s elsősorban ők hasz­nálják fel, másrészt a járási pártbizottságok felé kell leadni intézkedés végett. VB. elfogadta. II. napirend. sszefoglalója/ A jelentés szerkesztői látják miért gyenge az elő­terjesztés. Ami hiányzik mentségére legyen mondva azért van, mert teljesen uj téma. Annál színvonalasabb volt azonban a vita, feltétlenül sok hasznos szempont vető­dött fel, amit fel kell használni. Előrebocsátom nem olyan határozatot kell hozni, amit nekünk kell végre­hajtani. Az egész anyag szervezését, végrehajtását át kell adni a szakszervezetnek. Azt javaslom éppen ezért, néhány irányelvet, szempontot fogadjunk el és a Nádasdi elvtársakra vár, hogy következetesen végrehajtsák* Vegyék ezt az elvtársak segítségnek, de a végrehajtása kimondottan szakszervezeti munka. Próbáljuk meghatározni ki is a törzsgárda? A következő szempontokat tartanám, ajánlanám elfogadásra a törzs­gárda meghatározásánál? Egyrészt legalább 5 esztendő minimálisan ledolgozni ugyanazon a munkahelyen, közben azonban ha valaki népgazdasági érdekéből áthelyezéssel megy egyik gyárból a másikba automatikusan számit a törzs­gárdához való tartozásnál. Jedlicska elvtárs A vitában helyesen mondta, hogy elegendő-e az 5 esztendő a törzsgárda felvételébe. /

Next

/
Thumbnails
Contents