MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1961
1961. március 17. • 120. őe. - Oldalszámok - 1961. 120. 15.
A tervkészítés tapasztalataiból az a következtetésünk, hogy az uj tsz-eknél már ebben az évben - az előző öt év átlagéhoz viszonyítva -, az össztermelés volumenében 2-3 $-os emelkedés less. Ezen belül a ' központi árualapokhoz való hozzájárulás 15-20. fo-e.1 magasabb lesz, mint az elmúlt években. így biztosítottnak látjuk már az első évben többet jelszó megvalósítását. A termelési tervek fő feladatainak megvalósítása érdekében a párthatározatokhoz tartva magunkat szívós politikai munkával előkészítettük, hogy az alakuló közgyűléseken, a közös alaphoz való hozzájárulás mértókét nem-az állatok és gazdasági felszerelések értéke után, hanem a bevitt földterületek után kh-c'nt 200 Ft-ban állapítsák mor. Eredménye, hogy a x6 tsz. községben minden alakuló közgyűlésen egyhangúlag megszavazta a tsz. tagság, amelynek befizetését minden tsz, tagiak hathónapon belül rendezni kell. Ennek eredmények 'nt tsz. tagságunk 3.7 millió Ft-al járul a közös alap 'növeléséhez, ami kb. kétszeres hozzájárulás a régebbi módszerhez viszonyítva. 16 uj tsz, községünkben szinte alapvető feladatként jelentkezett, a vetőmagvak biztosítása, mivel központi készletre nem szírathattunk. Ennek ( biztosítása az első közös feladat volt, aj tsz. vezetőink számára, amelyet zömében bátran, jól elvégeztek. /lásd 2 sz. melléklet/. . k~ rmurtisták példamutatása nagy hatást váltott ki. Taggyűléseinken, f tanácsüléseken, felajánlották, hogy mennyivel járulnak hozzá a közös vetőmag alaphoz, s azt másnap vitték is a tsz. raktárába. •*•!. Ssécsénkén öt óra alatt, Szátokon, íTézsán,. Legéndon stb. néhány nap alatt gyűjtötték be a szükséges vetőmagot. Csupán Diósjenon, ííégrádsápon, Te szegen ment nehezebben a munka a helyi vezetés hibájából, A tavaszi mezőgazdasági munkálatokat illetően, a járás nehéz helyzetből .indult.ki. Jelentős hátrányunk volt az ossi -mélyszántásból, ".0*000 kh nem lett elvégezve/. A községi jelentések szerint kcuyérgabona vetéstervünket 90.5 fi-ra teljesítettük, de a zöld leltárak .elkészülte után a tényleges votésterüld; kb. 75 %-ra csökkent. Ebből kiidnulva elemezte a helyzetet a járási párt js tanács VB, mely •^^állapította, hogy minden rendelkezésre álló erőt mozgósítani ./*