MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1961

1961. március 17. • 120. őe. - Oldalszámok - 1961. 120. 9.

K 3 Szakadás fog bekövetkezni,magukra hagyjuk a paraszto­kat, amitől féltek. Ezért kell jó megszerveznünk, uj alapokra helyeznünk a patronálási mozgalmat. A következőket javaslom: Vegyük be a határozati javaslatba, hogy a patronálásnál érvényesítjük a területi elvet. Pontosan szabjuk meg,hogy a III. Kerületi Pártbizottság a rétsági, a balassagyarmati, és a pásztói járás nagyrészét patronálja, §z községekre legyen megszabva. Ugyancsak mondjuk ki, hogy a Salgótari­ján város a szécsényi, a pásztói és a balassagyarmati járás egyrészét, valamint a salgótarjáni járást patronálja. Ezen túlmenően azt is jelenti,amiről Szivos elvtárs és Bihari elvtárs beszélt, hogy a havi és a negyedéves érte­kezleteken és minden, ami ezzel összefügg ennek megfele­lően történik. Másik dolog, amit nagyon fontosnak tartok. Csináljunk eb­ből társadalmi ügyet. Bihari elvtárs emlitette, hogy be kell kapcsolni ebbe a munkába az orvosokat is. Nekem is a véleményem, hogy sok okos dolgot tudnak elmondani.Ez hasznos volna azért is, mivel orvoshiányunk van és óriási segitséget tudnának adni. Ezt össze kell hangolni olyan formában is, hogy a megyei és a körzeti orvosokkal konzul­táljanak. Meg kell szervezni a jogász patronálást is, de ezek elsősorban politikai segitséget adjanak a tsz-eknek. Feltétlenül fejleszteni kell a kultúrát is a patronálás­nál. A fegyveres erők is óriási segitséget tudnak adni, tudnak segíteni a könyvelés, a nyilvántartásnál, de sok más vonatkozásban is. "em beszélve arról, hogy hasznos less ez a kapcsolat. Igen fontos, hogy a I5O könyvelő is menjen ki patronál­ni és mondják meg a tsz-ekben, hogy mit hogyan kell csi­nálni. Egyetértek a szigorú takarékossággal is. Bihari elvtárs emlitette, hogy az üzemekben elfekvő anyagok fel­használása is hasznos volna. Vagy pedig a patronálásnál a társadalmi munkát elősegiteni. Még egyszer azt javaslom, hogy fogadjuk el ezeket a dol­gokat, amiről a vitában szó volt. A tervet ki kell bővi­teni a KISZ és a Nőtanács tevékenységével. Javaslom, hogy ezekkel a kiegészítésekkel fogadjuk el és a javaslatot igy dolgozzuk át. Javaslom továbbá a VB felé, hogy járási titkári értekez­leten beszéljük megja végső kivitelezését. A VB. egyhangúlag elfogadta. Jakab elvtárs: Javaslom, hogy 28-án tartsunk PB ülést, ahol a helyi ipar kérdését tárgyalnánk meg. A munkatervünk előterjesz­tése szerint Cser elvtársnak kellene tartani. Javaslom, ­hogy helyette Bemard elvtrirs tartsa meg a referátumot. ./.

Next

/
Thumbnails
Contents