MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1960

1960. március 14. • 92. őe. - Oldalszámok - 1960. 92. 44.

t*z r - 2 *. oltásának kihasználását. Meg kell szüntetni a munkafegyelem területén megmutatkozó lazaságokat, javitani kell a munka szervezettségét. E hiányosságok kiküszöbölésére, a feladatok végrehajtására a Nógrád­megyei Párt VB az alábbi határozatot hozta: 1./ A Megyei VB határozatát, valamint a brigádvizsgálát anyagát a Sal­gótarjáni Városi Pártbizottság, a Megyei Ipari- és Közlekedési Osztállyal karöltve kibővitett Épitöipari Pártbizottsági ülésen tűzze napirendre március 50-ig. A PB ülés megtartásáért: Bemard Rezső elvtárs, annak megszervezéséért: Andó István elvtárs felelős 2/a A Párt VB tegye rendszeressé a- Pártbizottsági ülések megtartását, valamint céltudatosabb munkával biztositva a pártépités munkájának megjavítását. Érjék el, különösen a váci alapszervezetnél, hogy általában a többi alapszervezoteknél is elsősorban a törzsgárda becsületes fizikai és műszaki dolgozóival foglalkozva erősitsék a pártot. Számolják fel az itten uralkodó káros, szektás nézeteket. Töreked­jen a pártvezetés a hozott párthatározatok betartására és azok ha­tékony ellenőrzését szervezzék meg. Nagyobb gondot fordítsanak a tömegszervek /szakszervezet, KI8z/ irányi tó tevékenységének javí­tására, 2/b A pártszervezetek egyik legfontosabb feladata legyen a VII. párt­kongresszus anyagának széleskörű megismertetése. Különösen a mun­kás-szállók adta lehetőségeit fokozottabban kell kihasználni a dolgozók nevelésére. El kell érni a bizalom légkörének fokozottabb megteremtésén keresztül, hogy a műszaki dolgozók bátrabban köze­ledjenek a párthoz. A politikai tötnegmunka megjavítása érdekében rendszeressé kell tenni a pártnapok tartását. A párt VB a politi­kai oktató munka színvonalának emelése, valamint a lemorzsolódás érdekében segítse aktivabb ellenőrző munkájával a propagandisták felkészülését, 2/c A kritikai biráló légkör megteremtése érdekében elsősorban maguk a mozgalmi gazdaságvezetők teremtsenek magatartásókkal, hozzáállá­sukkal olyan légkört, hogy a dolgozók /párttagok, p rtonkivüliek/ bitran merjék véleményüket elmondani, a vezetés felé.

Next

/
Thumbnails
Contents