MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1960

1960. március 14. • 92. őe. - Oldalszámok - 1960. 92. 23.

3Tf> - 2 ­Rendszeresebben foglalkoznak a dolgozók szakmai ós- politikai nevelé­sével, a gazdaságokban működő tömegszervezetekkel. Pártszervezet száma emelkedett 11-ről 14-re tag s zárai volt 259 tag és 3* tagjelelölt van 26o tag 37 tagjelölt, felvettek 42 tagot, ebből no 2* ^z induló és meglévő, illetve felvett tagok közötti ellentét onnan adódik, h y a párttagok egyresze a gazdaságból eltávozott. Az igazgatósig egyik hiányossága, hogy részleteibe nem hojt:tta végre a Megyei Párt VB. határozatának több fontos irányelvét, pl, hogy gazdaságaink 196o-ra abszolút nyereségesek legyenek. Az igazgatóság nem ad elég segítséget a gazdaságok Üzemszervezésén., megoldásához. Több esetben előfordul, hogy egyes szakember.k ellen tétes utasítást adnak a területen lévő gazdaság vesetőinek. A növénytermesztésnél még mindig alacsonyak a hozamot. Magasak az önköltségek. Ennek okai a gazdaságokban meglévő szervezetlenség, szakszerűtlenség. Az istálló trágyázás mirtéke mint területileg, mind mennyiségileg egyes gazdaságokban kevés, ami van azt is késve hordják ki. PJldául Borsosberényi Gazdaságban 1959. december 31~én fel nem használt istálló trágya mennyiség.-- 37o vagon volt. A műtrá­gya felhasználása ie. alacsony. Például Pásztó, összesen kh-ként llo kg-ot használt fel átlagosan, Borsos be Tény 16o kg-ot, A tol aj műve­lési feladatok végrehajtása időben eltolódnak őszi mélyszántás egyrésze tavaszra maradt, Ebboi adódnak az alacsony termésátlagok, mely kihatással van az állattenyésztés fejlődésére is, A gazdaságok által alkalmazott vetésszerkezetében nem kielégítő az ipari növeények /pl, cukorrépa, dohány és a silókukorica aránya/ Az utóbbi terméshozama egy gazdaságban sem éri el a 2oo q-t, ezért előállítási költségük magas és kelleténél nagyobb területet foglal el a vetésforgóban. Több gazdaságban a megtermelt siló kukoricái: csak későn elvénült állapotban, alacsony tápértékben takarították be. Például Szirákon 196o januárjában még váratlan volt mintegy 5o kh silókukorica, K. Nem tartjuk kielégítőnek az igazgatósár jelentésében a tényleges átlagtermés és tényleges önköltsé.: kimutatását, mert viszony számot nem ..Ikalaazott. Az alábbi pálcáé ezoab'm ?.zt mueetja, hogy dr ág án te rme 1 tünk.

Next

/
Thumbnails
Contents