MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1959
1959. december 22. • 86. őe. - Oldalszámok - 1959. 86. 28.
- 5 - " - *" ' j& negyedéves beszámoló tapasztalataiból-az iskola vezetősége néhány következtetést vont le; -A beszámolási kötelezettségnek a betegek kivételével minden elytárs eleget tette - Értékelésünk szerintaz évfolyam átlaga közepesnek mondható. A beszámolók alapján biztositékot látunk arra, hogy ha az elvtársak továbbra is ilyen, vagy még nagyobb szorgalommal tanulnak, s több segítséget adunk nekik, akkor ezt a szinvonalat tudjuk tartani, ill. javítania - Tapasztalható, hogy mig egy-egy tételt külön-külön jól elmond egy-egy elvtárs, addig hogyha más, korábban tanult témával kell összekapcsolni, akkor már probléma van. Az összefüggések felismerése nehezen megy. Erre a második negyedévben nagyobb gondot kell fordítani, mielőtt a dialektikus materializmus tanulmányozását befejezzük. * Kát elvtársnak a II.osztályból /Csizmadiáné elvtársnő és Vcrle elvtárs/ az osztályvezető elvtárs javasolta, hogy tanulmányaikat más ' oktatási formán folytassák, mert eddigi munkájuk alapján a negyedéves beszámolójuk c-lfogedhatatlcn. Volt olyan eset is, hogy egy-egy elvtárs az osztályfoglalkozáson végig hallgatott - a negyedéves beszámolón viszont fól szerepelt. - A negyedéves beszámoló után megtartott munkaértekezleten elmondtuk osztályonkánt aévszerint, hogy kik azok az elvtársak, akik szépcü . haladtak előre, és kik azok íz elvtársak, akiknél nem tapasztaltuk elég szorgalmat. - Tervszerűbbé ke 11-tenni a konzultációkat is, Most már megvan a lciic tőség, mivel jobban ismerjük az elvtársakat, hogy osztályonként ja'vasoljunk konzultációra egy-egy elvtársat, - A negyedév, ill. félév után fokozatosan el kell érni, hogy a hallgatók ne az egész jegyzet alapján szólaljanak fel, vitatkozzanak, hanem a kérdéseket dolgozzák ki ós a vita során csak azt használják. - Továbbra is nagy gondot kell fordítani az alapvető marxista tételek, kategóriák megtanulása mellett a gyakorlati élet elemzésére, a párt kongresszus, a megyei pártértekezlet anyagának f elhasználásáéra, az ellenséges ideológia leleplezésére. A dialektikus matériali&mus anyagának befejezése után januárban a féléves vizsga előtt 12 órában feldolgozzuk pártunk VII. kongresszusának -./»