MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1958

1958. szeptember 2. • 52. őe. - Oldalszámok - 1958. 52. 11.

-5­1 Városi Pártbizottság az alapszervezetek ícló végzett munkájában igyekezett ós továbbra is igyekszik olyan pártvezetőségek kiala ­kitását elősegíteni, amelyek kópesek ez adott területet megfele * lőch" irányítani. Több alopszervezetnél móg a közelmúltban is hai­tottunk vőg3?e váltóztatáso&st a vc-ze tő sódban, s egy néhány Jhciyen Mőg faladig szükség vsü váltosstatásra. Ez azonban több problémát is felvet, Póldául közvetlenül az ellenforradalom után ós azóta is sok olyan elvtárs került be s vezetőségbe, akik politikailag szi­lárdak, de egyrószt hiányos a felkészültségük, másreszt pedig nem rendelkeznek megfelelő pártmunka tapasztalattal. Már magában ez a tóny is megköveteli az alapszervezetek felé.végzett irányító és segitő munka fokozását ós állanod javítását. A pártvezetősógeken belül igyekeztünk - titkárok kiválasztására nagyobb gondot forditani, mert a megfelelő titkárok személye már magában vóve is nagyban elősegíti az alapszervezetek jobb munka ­ját. Az ellenforradalom előtti titkárokból a 89 titkár közül 27 maradt meg. Mindhárom nagyüzemi pártbizottság ólon uj titkár van. Az uj titkárok nagyrásze azonban olyan, akik az ellenforradalom előtt vezetőségi tagok vo-ltak, vagy valamely más pártmegbiz-tást láttak el, s mindössze egynéhány van olyan akik nem rendelkeznek pártmunka tapasztalattal. Mindezek megkövetelik a titkárok ós vezetősógi tagokkal való rend­szeres foglalkozást, a*velük való foglalkozás színvonalának eme ­lésőt. Gondoskodnunk kell elmóleti képzettségük növelősóről a be­iskolázás ós az iskolán kivüli 'pártoktatáson keresztül ós meg kell tanítanunk őket a helyes munka végzésre. Ahhoz, hogy az alapszervezetek megfelelően tudjanak dolgozni,hagy fontossága van annak, hogy a titkárok rendszeresen ós megfelelően cl legyenek igazítva, állandóan tájókozódva legyenek a párt előtt álló feladatokról ős ~ feladatok elvégzéséhez megkapják a megfe ­lelő segitsőget. I ti kari órtekezleteket, általában minden hónap első feliben tartjuk, ahol a megjelenés 9?-95 l ^-as. A meg nem jelent titkárokkal utóla^ btsz-ljük meg a titkári érte­kezlet anyagát. A napirendi pontokat az adott időszak feladatainak megfelelően válogatják meg.

Next

/
Thumbnails
Contents