MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1958
1958. augusztus 18. • 51. őe. - Oldalszámok - 1958. 51. 24.
- 4. Ezek a szervek bizonyos mértékig engedve a nyáron Jelentkező problémáknak nem szorgalmazták saját rétegeik felé-a politikai munkának ezt a formáját. Ezeknél a-szerveknél tehát az ufcébbi hónapok során isszaesés következett be, 6./ A pártnapok során megállapitható az is, hogy b&r fejl&Mő tendenciát mutat az emberek vóJLemény mondása, azonban áég laránfc sem értük el, hogy ezeken a rendezvényeken a dolgozók Őszintén megnyilvánulnának. Azt már sikerült elérni, hogy kérdéseiket minden köntörfalazás nélkül felteszik, de nem sikerült eljutni odáig, hogy vélemén yüket is elmondanák. Ezen belül is két részre kell osztani a pártnapokat. Jobb a vélemény nyilvánítás és az érdeklődés a nemzetközi eseményekkel foglalkozó pártnapokon, de sokkal gyengébb a belső életünk valamilyen kérdésével foglalkozó összejövetelen, Ataig a nemzetközi eseményekkel foglalkozó pártnapoknál általában lo-12 kérdés is elhangzik, sőt legtöbbször egy-egy kérdésben mór vitatkoznak is egyes elvtársak, addig ez nem mondható el olyan kérdésekkel kapcsolatban, amely belső életünket érinti. Ez annak tudható be, hogy ezen a téren még nem sikerült teljes egészében felszámolni azt az érzést, amely az emberekben az elmúlt évek sj>án alakult ki. Az elmúlt 4 hónap során ezek a legjellemzőbb tapasztalataink, amelyeket a Pártbizottság határozatának végrehajtása során szereztünk, Uj határozatra nincs szükség, mert a Pártbizottság határozata, annak végrghajtásn <rv;ábbra is aktuális feladat, Salgótarján,1958. VIII, 15, M, Ágit.Prop,Osztály.