MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1958
1958. július 21. • 49. őe. - Oldalszámok - 1958. 49. 2.
I. napirend. zefoglalója:/ A PB. határozatának megjelenése óta javulás van a MÉSZÖV munkájában is. De ugyanakkor azt is meg lehet állapitani, hogy a MÉSZÖV még mindig elsősorban kereskedelmi és nem tömegszervezeti jellegű tevékenységet fejt ki. Ezt mutatja az, amit a Cser elvtárs is emiitett, hogy a taggyűlések nem elég látogatottak, nem is rendszeresek. A beszámolókból - amit a földmüvesszövetkezetek küldött-, közgyűlésén és taggyűléseken tartanak hiányzik a politikai tartalom. A földmüvesszövetkezetek vezetőségei félnek, hogy ott hagyják ezeket a rendezvényeket. Ezért kereskedelmi - leltár, áru érkezés, rendelés stb. - vagy a kereskedelemmel összefüggő napirendeket vitatnak. Pl. a szerződés kötést összefüggésbe hozták milyen a falu áruellátása, stb. Kis gépet vásárolnak minden propaganda nélkül kiadják és még az átlag megóvásról sem gondoskodnak. A jelentés is eltolódik ebbe az irányba. Pl. a szakcsoportokat pár sorba intézi el. Éppen ezért a Pártbizottság határozata alapján a VB. azt a pártmegbizatást adja a MESZÖV-nél dolgozó kommunistáknak, hogy tömegszervezetté tegyék a földmüvesszövetkezeteket. Ehhez a feltételek adva vannak. A Pártban számszerint kis része foglal csak helyet a dolgozó parasztságnak. Megyei szinten kb. 7 $-át teszi ki. Ugyanakkor a megyében a földmüvesszövetkezeti tagság eléri a 45.258 főt, aki végeredményben a parasztság között ismertetheti a párt irányvonalát, a párt és kormányhatározatok levitelében, a hangulat felhozatalába beilleszkedhet, a nevelő munkából ki vegy-e a részét, stb. A 45.000 földmüvesszövetkezeti tagból kb. /25.000/ termelőszövetkezeti tag, vagy ipari munkás, ill. 10 kh. aluli dolgozó paraszt. Lényegében tehát a földmüvesszövet, kezeti tagság több mint a fele olyan erő, aki szövetségesünk politikai és gazdasági értelemben is. Bár van javulás a mostani vezetőség újraválasztásánál, még mindig lehetne változtatni ezen. Viszont, hogy ezt a tömegszervezeti jellegét jobban kidomboritsa a földmüvess zövetkezet elsősorban ez irányú munkája't kell megjavítani megyei szinttől kezdve aznegyszerü földművesszövetkezetekig. Az előterjesztésben az van, hogy a MÉSZÖV 113 fős apparátusból 15-2o van, aki lejár a területre. Ez is azt mutatja, ki használható politikai feladatok elvégzésére. Ugy állunk, hogy a szakmai képzettség és a politikai megbízhatóság nem párosul. Az irányitó munkához tartozik az is, hogy a földmüvesszövetkezeti demokráciát nekünk érvényesíteni kell. Azt kell elérni, hogy a földmüvesszövetkezeti tagság magáénak érezze a szövetkezetet, észrevételeit, javaslataikat valósitsák meg. Azt is meg kell mondani, hogy a MÉSZÖV. beosztottjai ne intézkedjenek a járási szövetségek tudta nélkül.