MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1958

1958. július 7. • 48. őe. - Oldalszámok - 1958. 48. 31.

Határozati javaslat a tsz--ek helyzetéről, a fejlesztés lehetőségeiről és módjáról. I? Megyénk termelőszövetkezetei ez évben az elmúlt évihez viszonyitva ugy gazdaságilag, mint politikailag sokat fejlődtek. Segített ebben a Miniszter Tanács 3oo4-es határozata, amit a termelőszövetkezeteink tagsága igen jól fogadott., Tsz-eink a kormány adta lehetőségekkel már az első évben igen kedvezően éltek. Pl. az 1957? évi kh-kénti 36 kg-os műtrágya felhasználással szemben ezóvben már loo kg-ra e­melkedett az 1 kh-ra eső műtrágya felhasználás. Lényegesen változott a tsz-ek gazdaságának termelési szerkezete. Az éveslő pillangós takarmány vetésterülete 3 %-kal nőtt. Hasonlóképpen nőtt az abraktakarmány termőterülete, a kenyérgabona vetésterülete viszont 6.2 $-kal kisebb. Az állatállomány 54-18 db-bal emelkedett, ezen belül a szarvasmarha állomány 292 db-bal nőtt. A kormányhatáro­zat, tsz, javuló munkája nyomán sz első félévben 295 egyéni paraszt lépett a tsz-be. Hiányosság, hogy tsz-eink a kedvező politikai ós gazdasági adottsá­gokat nem nézik összefüggésében, ós a gazdaság fejlesztéséhez szük­séges lehetőségeket, éppen ezért nem használják ki megfelelően. A tsz ? a Minisztertanács határozatából csak a jelenleg kedvezőnek lát­szó részt válassza ki, és figyelmen kivül hagyja, hogy a másik rósz végrehajtása esetleg egy év múlva válhat kedvezővé. De a gazdasági lehetőségeken tulmenőleg a párt ós t nács szervek munkájában is ta­pasztalható, hogy egy-egy községben nem igyekeztünk megteremteni a határozat végrehajtásához szükséges politikai, gazdasági feltétele­ket, ami egyébként jó célkitűzések. A dolgozó parasztok nem.beszel­nek ellenségesen a mezőgazdaság szocialista átszervezéséről. Éppen ezekből az elvekből ás a szóbeli beszámolóban elmndott hibákból ki­indulva Q mezőgazdaság, gyorsabb ütemű fejlesztése érdekében az aláb­bi határozati javaslatot -terjesztjük elő; II. A t e rmel őszövetkez etek m cg s zilárditá sa területén » / ©

Next

/
Thumbnails
Contents