MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1958

1958. július 7. • 48. őe. - Oldalszámok - 1958. 48. 5.

- 4 - -VT* i\j/ az, hogy eltűntek a korábbi években ismert csajka mesék, vagy egyéb ellenséges Megnyilvánulások, hanem az egyéni­leg dolgozó parasztok és a termelőszövetkezetek kapcsolata jó, agymást gazdasági felszerelésekkel és más eszközökkel segitik. Bizonyításként fel szeretném hozni, hogy a dolgozó paraszt­ság hangulata jó, hogy az előterjesztésben is szerepel, hogj ez évben 295megyéni paraszt lépett a termelőszövetkezetbe. l;z viszonylag nem sok. 1954—ben nagy erőfeszítésekkel, erőszakkal 72o belépő volt. Tehát most annak a fele. Most tzónban a nélkül, hogy olyan erőfeszítéseket fejtettünk volna mint 1954-ben, amikor a funkcionáriusoknak nem volt éjszakája, se vasárnapja, és ünnepnapja. És hogy a dolgozó parasztságnak mennyidülegváltozott a hangulata a termelő­szövetkezettel szemben, a nagyüzemi munka, s egyéb irány­ba, egy tsz-től távoleső példát hoznék, de jellemző. Ismert, hogy itt folyik az ország legnagyobb utépitési beruházása, a 21-es müut megépitése. Ahol átmegy az épités, azokban a községekben kocsmai beszélgetésekben a gépi munka fölyénéről folyik a szó. Ebből vonnak le következtetéseket hogy mit jelent a gépek alkalmazása a mezőgazdasági munkák során. Lehetőleg mellett a szükségességről egy pár szót. Véleményem szerint azért szükséges előre menüi, már most nagy erőt kifejteni, mert az országostól korábban is le voltunk maradva és most is le vagyunk maradva. Olyan szük­ségességét nem kell magyarázni, hogy a szocialista ipai» és az egyénileg dolgozó mezőgazdaság mit jelent az élet­színvonal emelésében, milyen feladatokat kell megvalósítani a mezőgazdaságnak, hogy a nemzetközi helyzetnél mit jelent a kollektiv mezőgazdaság. felvetődhet viszont, ami az előterjesztésben is szerepel, hogy a Megyei Párt VB. megvalósíthatónak tartja-e, hogy számszerüségében és földterületre vonatkozóan túlhaladja, vagy elérje az ez év végéig 1956. október előtti állapotot. A számok alapján ugy néz ki, hogy 19 56 szeptember 31-ig volt 31.71o kh. ossz területünk, ebből 2o.o65 kh szántó. 3.2oo család és 3.7oo tagja a szövetkezetnek. Jelenleg van 22235 kh földterület, 12.3oo szántó, 1945. tag és 1.668 család. Megállapítható, hogy a különbség első látásra nagy, de véleményünk szerint fokozott politikai munkával elérhető. Amikor ezt leirtuk arra gondoltunk és azokat a lehetősége­ket vettük figyelembe, ami adva van a termelőszövetkezetek fejlesztésénél. Történetesen arra, hogy több faluban msr 50460 )6-os a szocialista szektor aránya, több termelőszövet­kezetben munkaerőt alkalmaznak, akik nem tagjai a termelő­szövetkezetnek, de már huzamosabb ideje a tsz-ben dolgoznak munkaegységben, figyelembe vettük elsősorban azt, hogy a KB. határozata után javulni kell a falusi párt politikai munkának. Azért térek vissza erre, mert voltak helyek, ahol azt vetet­ték fel, hogy ez sérti az önkéntesség elvét. A három éves terv tárgyalása során látható volt, hogy itt számolni kell 5o /i-osemelkedéssel, amihez biztositani tudja a dologi feltételeket. Ez természetesen csak akkor érhető el, ha párt, tömegszervezeti és gazdasági szerveink is fő-

Next

/
Thumbnails
Contents