MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1958

1958. június 14. (rendkívüli ülés) • 46. őe. - Oldalszámok - 1958. 46. 3.

A VB. meghallgatta a KB. június 6-i üléséről tartott tájékoztatót és azzal teljes mértékben egyetért. Elhatározzál hogy munkájában minden erővel törekszik a kitűzött feladatok megvalósításáért. A KB. ülése alapján szükségesnek tartja a VB. hogy politikai munkánk során - agitációval és szervezeti intézkedésekkel is - továbbra is mélyitsük el a proletár internacionalizmus nemes gondolatát. Tudatosítani kell a jövőben is, hogy az ellenforradalom feletti győ­zelemhez,, további sikereinkhez elengedhetetlen a nemzetközi össze­fogás. Harcolni kell minden nacionalista, soviniszta nézetek ellen, amely a testvéri nép összefogása és más haladó néppel való kapcsola­taink ellen irányulnak. Meg kell mutatni a testvéri népek össze- ­fogasában lévő hatalmas erőt, a szocialista tábor ragyogó jövőjét. Ezzel szemben az eddiginél többet kell agitációnkban foglalkozni a tőkés országokban kezdődő gazdasági válsággal. Ezzel jelentősen fog* lalkozzanak a szakszervezetek. A VB. nyomatékosan hangsúlyozza: fel kell lépni mindeh^pszihózis ellen és az apparátus felelős vezetői a tömegszervezetekben dolgozó kommunistákkal együtt lépjenek fel minden olyan megnyilatkozás ellen, amely a különböző belpolitikai és ne'mzetközi kérdésekben a KB", vonalától eltérő álláspontot kép- . visel. A VB. z eddigi eredményekre támaszkodva tegyen további hatékony intéz­kedéseket az olcsóbb, minőségileg jobb termelésűé. Szükséges, hogy fokozottabb mértékben aknázzuk fel a helyi lehetőségeket - hus el­látás megjavításához baromfi nevelés, halászat, a ;jobb zöldség el­látáshoz a zöldövezet kialakítása, stb. - A legköeelebbi időben álla­mi, gazdasági szervekkel együtt -tegyen konkrét intézkedéseket az idő­járás okozta kiesések pótlására. Az ősszel szara kerülő nemzetgyűlési és tanácsválasztások sikeres biz­tosítása erdekében tovább kell javítani a párt és tömegszervezetek közötti kapcsolatot. Móra délet alánul meg kell valósítani á Pártbizotfc­ség éves tervében szereplő jelszót "ki a tömegek közé # ;: Ezért e hónaptól kezdve a VB. tigjai tömc-gszervezet ékben dolgozó kommunis­ták, párt, állami appirátus tagjai, gazdasági vezetők minnél többet tartózkodjanak kint a tömegek között, gyűléseken, beszélgetéseken /

Next

/
Thumbnails
Contents