MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1958

1958. június 9. • 45. őe. - Oldalszámok - 1958. 45. 15.

V ,w bői fizetik ki a jármüvet. Van olyan jelensós, is, mint Nógrádmcgyé­ren ahol a játékosok mérkőzés után 2o-25 Ft-ot fejenként összeadnak ós igy összeszedett pénzt utána közösen megisszák. Mikor megkérdez-* tük f hogy mi a céljuk ezzel ezt mondták, hogy igy akarják a kollek­tív szellemet kialakítani a szakosztályon belül* Az ilyen intézke­dések az alapjai annak, hogy aztáa a sportkör gazdálkodása közben is akadnak ilyen hibák. Jogtalan vacsorákat rendeznek a sportkör pénzéből, bő hüsitő italt adnak /bőrből/ a játékosoknak ós sokszor loo-15o km­ről hozatnak haza játékosokat a sportkör terhére, szek a kilengések azért voltak és még mosí is vannak egyes sportköröknél, mert kb.két­három évre visszamenőleg nem ellenőrizték a gazdálkodásukat, sőt sok községi sportkör ma már pénztárkönyvet sem vezet, csak ugy zsebből gazdálkodnak. Sajnos megtalálható a községi sportkörök egy részénél a szerek, szc~ relések hanyag, felelőtlen kGZelése. 3z is az ellenőrzés elm lasztás­bél fakad elsősorban. Ezeken mind még ebben az évben kívánunk változ­tatni. Fel"! dat.sk : 11 m • ******* mm * i << &>•«*«• i »j Bár'- a vidéki sportolóknál az eddigi Kárps nevelési módszer nem nagy tért hódított célunk a sport szocialista szellemű arculatának a ki­alaki tása. J / A sportkör élet.íelleneitése. Taggyűlések, rendszeres megtartása, tag-­dijak beszedése, vezetőségek. fellendítése. Az uj és jól bevált módsze­rek alkalmazása ugy a vezetésben, mint a sportolók felkészítés ében. A labdarúgáson kivül más, járási bajnokságok beindítása. Versenybírói ós társadalma edzői tanfolyamok szervezése és levezetése a járások­nál? Sportvezetőknek esti előadásokon való kiképzése, mivel jelenleg más formában erre mód niíics. Ez évben fel kell leltározni minden köz­ségi sportkört és a pénztárkönyveket leellenőriztetni, /ez már folyik/ Tagdijak beszedését és a mérkőzéseken való jegyek kiadását egységes alapokra kívánjuk helyezni. o-o-o-o-o-o

Next

/
Thumbnails
Contents