MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1958

1958. április 28. • 42. őe. - Oldalszámok - 1958. 42. 46.

1913-ban született Nagybátonybsn. Földműves csalidból származik; únyja: Kovács Rozália, iskolai végzettsége 4 elemi. Foglalkozása vájár. Családi állapota, nős,két gyermekük van. i nevezett 1925-ben már, mint napszámos dolgozott a nagy­bátonyi uradalomnál. 1929-1956-ig a szorospataki bányaü­zemnél dolgozott. Ekkor leszámolták és egy evet a kiste­renyei szénbányáknál töltött, majd bevonult '-tényleges katonai szolgálatra Egerbe. .0 tényleges katonai & olgá­lát után a nagybátonyi szénbányáknál kapott munkát. Ott dolgozik, mint vájár a mai napig. Kispál m. László 1945-től párttag volt 1956r novemberben már kérte átigazolását az MSzML-be. i,z átigazolása nem történt meg, mert olyan vádakkal illették, hogy ő szed­te le a vörös csillagot ós a sztahanovistákat népszerű­sítő táblákat és törte össze. Mivel eBeknek a vádaknak a. tisztázásával keveset törődtek, lejárt az átigazolási i­dő, se ekkor azt mondta neki a vezetőség, "hogy esetleg uj tagnak beléphet a pártba. Kispál m.László fellebbezéssel ólt a Megyei pártbizottság hoz párttagságának átigazolása ügyében ós sérelmesnek tar­taná, ha ő az alaptalan vádak végett elvesztené régi tag­ságát, csak uj tagként léphetne a pártba. Á vizsgálat során megállapítást nyert, hogy a nevezett fölvételi kérelmét a fiókba tartották hosszú ideig az a­lapszervezetnél, tárgyalva sem volt. g >JB-on sem tudnak róla. i meghallgatott Toldi i'erené igazgató, Csongrádi János főmérnök, Takács Imre párttitkár, Kispál Péter volt párttitkár, Kupcsulik Sándor ÜB elnök, Róza János munkaü­gyi vezető, Sipos István területi párttitkár, Mrázik Fe­renc volt üzemi dolgozó, mind elmondják, hogy Kispál m. László elleni vád alaptalan, nem volt olyan cselekdete,a-' mi akadályoztathatná a párttagság soraiba az átigazolását. Kispál m László kiváló dolgozó a felszabadulás ó£a jó mun­kája elismeréséül kétszeres sztahanovista lett. zenkivül megkapta a Munka Érdemérem ezttst fokozatát, a Népköztársa­sági Érdemérem arany fokozatát, 0 lo éves Szolgálati Ér­demérmet, a Kiváló Dolgozó jelvényt, majd a Szakma Kiváló dolgozó jelvényt és a Kiváló Bányász kitüntetést. Kispál m. László 1956. októberében Balassagyarmaton vett részt a 'bányászokból alkotott őrségben /igazolja: Tóth Fe­renc igazgató/* Ebben az időben jól megállta helyét, s a ­mikor Balassagyarmatról hazajött, munkába állt és rendsze­resen járt műszakba /igazolja a müszakkönyv/. L jelenben is jó munkát végez, példamutatóan dolgozik, gz ilyen elv­társsal csak erősödik a párt. Kapja vissza párttagságát.

Next

/
Thumbnails
Contents