MDP Nógrád Megyei Bizottságának (1954-től Végrehajtó Bizottságának) ülései (XXXV.31.a) 1955

1955-01-17 31_a/45. őe. - 45/58

52 - 4 ­Tisztában volt ugy a párt és a szakszervezet, mint a gazdasági vezetés az eléje tarulö feladatokkal, mert az irányt a kongresszus leszögezte, kijelölte azt az uf.t, ameljfcn haladnunk kell, hogy az életszínvonal emelését, a dolgozók jobb létét biztosítani tudjuk, A III. Pártkongresszus hatorzatainak végrehajtásával kapcsolatos fe­ladatainkat felügyeleti hatóságunk, a bányagépgyártási igazgatóság meg­jelölte. Az alábbiakban az ezzel kapcsolatos intézkedésekről, s ezek végre­hajtásáról számolunk bi : 1./ Gyártmányaink önköltség csökkentése érdekében megteremtettük az egézséges kapcsolatot a technológiai osztály és az üzem dolgozói között* A technológusaink rendszeresen lemennek az üzemben és se­gítenek a dolgozóinknak ugy a rajzok leolvasásában, mint a kivite­lezés nehézségeinek leküzdésében. Meghallgatják a dolgozóknak a technológiára vonatkozó javaslatait és a legközelebbi müveletter­vekben ezt már igy is épitik be-, Ezz^l megjavult a gyártmányaink minősége, de javult a dolgozóknak a kereseté is* Ezen túlmenően közelebb kerültek a műszaki dolgozók és a fizikai dolgozók egymás­hoz* • 2%/ Mivel 1953-ban súlyos nehézségeink volt ?tz energia korlátozások miatt, ezért az egyes energiai fogyasztóit berendezések gazdaságo­ságat, valamint ^zok üzemeltetési idejét felülvizsgáltuk, melynek eredményeképpen ez *Jv IV. negyedévének energia felhasználási nor­máját 856-ban csökkentettük. A csökkentett energia normákkal való gazdálkodás végrehajtását folyamatosan ellenőrizzük. Ezideig még egyszer sem f'ordult elő, hogy az uj energia normák túllépésre került volna sor, 3./ Az anyagkészletünket a vállalat műszaki szervei ujjólag felül­vizsgáltak, jelentős mennyiségű elfekvő készletet tártak fel. December 31-én készletelemenként a következő inkurrencia tárolt vál 1 al at unknál. Nyers és alapanyagok 711.923,18 Ft. Vasárolt félgyártmányok 2,671.210,90 Ft. Segéd és üzemanyagok 34.631,50 Ft. Egyéb anyagok 49.849,87 Ft. Raktári fogyóeszközök 627.«264.53 Ft. Összesen: 4,094.886,28 Ft.

Next

/
Thumbnails
Contents