MDP Nógrád Megyei Bizottságának (1954-től Végrehajtó Bizottságának) ülései (XXXV.31.a) 1955
1955-07-18 31_a/47. őe. - 47/49
- 2 járási székhelyekről, tanácstól ós üzemektől mentek át a községi pártszervezetek, tszas-k-j; állani gazdaságok megor ősit é ser e« Pl # Elek Dezső elvtárs, aki megértve a mezőgazdaság szocialista átszervezésének jelentőségét - bár 800 Ft-tal csökkent a fizetése - az Acélárugyárból a Nógrádmagyeri szegkovács műhelybe ment át dolgozni és Qegválasztották községi vezetőség tiifcárának* Jó munkáját dicséri hogy a közeli napokban feleségével együtt belép a tszcs-bo és ezzel ogyidejüieg elérte azt is, hogy az egyik alapszorvi titkár f aki 10 holdas dolgozó paraszt, valaaint további 8 középparaszt is belép a tszbe-* A káderátcsoportositás a kezdeti eredmények ellenére aegközolitőon sen kielégitő. Ennek legfőbb oka: 1./ hogy a negyei Pó-ct VB. sem tartotta nogfelelőon kézben a káderátcsoportositás irányi tását, elienőrzésété A júniusi határozat után is annak következetlenségét igazolja, hogy még július 12-ig non voltak kijelölve azok a helyek, hogy hová kell biztosítani azt a keretszámot, anit a Központ részünkre megszabott. „ Ennek következtében /bár megkapták, hogy hány főt kell javasolj niok/ nem kapták meg a Pártbizottságok és állani szervek azt f hogy az általuk javasolt elvtársakra hová lenno szükség* 2./ Megközelítően sen tudtunk annyi kádert a mezőgazdaság rendelkezésére bocsátani, mint amennyi kellene. Igen vontatottan megy a megfelelő káderek megkeresése, az azokkal való foglalkozás kampányszerű, nem folyik következetes munka a megfelelő mezőgaz. dasági munkára alkalmas káderek felkutatása érdekében. 3«/ Hem sikerült megértetni sem Pártbizottságainkai, sem állami és tömegszervezeteink vezetőivel a júniusi határozatnak azt , a lényeges pontját, hogy "olyan elvtársakat kell kiválasztani a megtisztelő és felelősségteljes feladatra, akik tehetségesek, politikailag szilárdak, a vezetésben és a szervezésben nagy tapasztalatokkal rendelkeznek és élethivatásnak választják a mezőgazdaság szocialista átszervezését, a mezőgazdasági termelés fellendítését".