MDP Nógrád Megyei Bizottságának (1954-től Végrehajtó Bizottságának) ülései (XXXV.31.a) 1955
1955-04-18 31_a/46. őe. - 46/31
- 2 b/ A verseny megindító rához használjuk fel a május l előtt kiosztásra kerülő jnC{£. i párt és tanács VB, zászlóit. -A győztes helyeken ünnepélyes átadásokat rendezünk, ahol a VB, tagjai mondjanak beszédet, A sajtó az átadásról közöljön terjedelmes beszámolót és az átadás után kisérje figyelemmel e helyek munkáját, A tervismertető értekezleteket szintén használjuk fel e célra. Az itt elhangzott javaslatok alkalmazását ellenőrizzük., Felelős: Pintér» Balogh, J3 aksa elv társak. 2./ a/ A Munka Ünnepén a felvonulási menetben az eddigieknél jobban ismertessük munkánk eredményeit, mint eddig is az üzemek, szervek vigyék a létesítmények kicsinyített mását, vagy a nagyított termékeiket, A tárgyakra írják fel pl, készült az 3 éves tervbea, 10 millió Ft, beruházással, vagy a termékekre írják rá mennyit termeltek ebből a felszabadulás előtt és mennyit termelnek most. Az exportáló üzemek térképen szemléltessék melyik országokba exportálnak és onnan mit kap cserébe az állam stb. Be vigyenek a felvonulási menetben olyan táblákat, képeket is, amik azt propagálják* hogy nálunk a munka becsület és dicsőség dolga, így az üzemből hányan kaptak kitüntetést, hányan és hol üdültek* Törekedjenek olyan kifejező módok alkalmazására, ami kifejezi hogy legfőbb érték az ember, megmutatja pl, a nehézmunkát könnyítő gépesítést autóra szerelve egy régi bányát és másikon uj gépesített bányát. Ugyanezt tehetjük a végzett lakásépítkezések hirdetésével, szociális, egészségügyi beruházások népszerűsítésével is, Falusi eredményeinket népszerűsíthetjük ugy is, hogy a feldíszített kerékpárokra írjuk, hány volt régen és hány most. Alkalmas helyen szemléltessük a boltok forgalmát, a rádiók számának emelkedését, Az elért eredmények elérésének hirdetését a párt vezetőszerepének fokozására használjuk fel. Sok transzparensét vigyenek a felvonulásba, amely élteti a pártot, a Központi Vezetőséget* Ugyancsak hangsúlyozni kell a munkásosztály vezetőszerepét, áldozatvállalását a szocializmus építésében. Felelős; Jakab elvtárs . ~ ' •/.