MDP Nógrád Megyei Bizottságának (1954-től Végrehajtó Bizottságának) ülései (XXXV.31.a) 1955
1955-04-18 31_a/46. őe. - 46/26
Foglalkoztunk a kultúráiét p?oblénáival, 4c ezt elsősorban szervezeti vonalon tettük, Nyilvánvaló, ha ez igy van a megyénél, hat oz lefelé is. Járásoknál jórészt szinte valamennyinél az agit.prop. osstályon meglévő egy elvtárs foglalkozik c területtel. Pedig bizo* nyos érte lenben o munkának is kollektívnak kellé lenni. Járási és vár* si párt VB-ink a megvizsgált utolsó két negyedévben egyszer, illetve a pásztói egyszer sem tűzte napirendre a kulturkérdést. Kivétel ez alól a Salgótarján város, anelyik ezidőben kétszer is tárgyalt ilyen napirendet, Komoly problémát jelent járási bizottságainknál is a tartalmi irányitás. Pl, a balassagyarmati járás tárgyalja a járás népművelési munkáját, Vcszelka elvtárs összefoglalójában a jelentéesel és a hozzá szólásokkal kapcsolatos problémákra utal, Nem érinti, hogy a párthatá rozatok végrehajtásában mi a népművelési osztály feladata, s nem jelöl meg feladatokat sem. Ilyen értelemben van kivánnivalü a szócsényi és a salgótarjáni városi párt-végrehajtóbizottság által megtárgyalt napirendeknél és máshol is. A márciusi KV, határozat szól a nacionalizmus és sovinizmus veszélyéről. Ez megnyilvánul a kulturterüL.. t:on is. Ugyanakkor nen sokat tettünk ez ellen mi sem és járásaink fjem, A másik fontos terület, hol előre kell mennünk, a tanácsi "Bonal, a népművelési apparátus munkája. Itt is vannak eredmények, különösen azóta, hogy javultak a feltótelek: van a megyei tanácsnál a népművelési osztály felé is felügypletet gyakorló elnökhelyettes, A járásoknál önálló népművelési csoportok jöttek létre. Van kezdetleges javulás a megyei népművelési osztály munkájában. Jobban törődik e területtel a negyei tanács vegrchajtóbizottsága is, A járások közül eredményesen dolgozik a szécsényi népművelési csoport. Mindezek ellenére azt kell megállapítani, hogy a tanácsoknál eléggé, osak a népművelési apparátus ügye a kulturkérdés. Legtöbb helyen sorrendben a legutolsó kérdésként igy szervekként is kezelik, A járási tanács végrehajtóbizottsága a II, negyedévben sehol sem szerepel kultumapirend, A negyti népművelési osztály a jelenlegi erőivel és munkájával nem a leghatékonyabb irányítást tudja adni, Sbben persze felel&s Fálfi elvtárs ia, aki egyébként jó indulatú és képességekkel rendelkező elvtárs, de vannak problémák nála egyéni életében, vezetési stulásban, 0