MDP Nógrád Megyei Bizottságának (1954-től Végrehajtó Bizottságának) ülései (XXXV.31.a) 1954
1954-10-26 31_a/43. őe. - 43/178
t - 4 Komoly hiányosság még az is, hogy termelőszövetkezeteink egyészében nincs még könyvelő, vagy ahol van is az nem minden esetben iskolai végzettséggel rendelkező, 70 tsz-ben van könyvelő, 12-ben nincs. Ebből 46 fő az, aki valamilyen könyvelői iskolát, vagy tanfolyamot végzett, A többi iskolanélküli. Ebből ered az, hogy igen sok visszaélés történik a tsz-ben, különösen a munkaegység lazitása körül. Ilyen van pl, a nagyoroszi"úttörő" tsz-ben, ahol a dohányos brigád még mindig az 1953-as munkaegység szerint dolgozik, nem pedig az 1954-es módosított norma szerint. És ez kb. 200-250 munkaegységgel többet.tesz ki egész évben. Vagy pl. a tereskei és a cserhátszentiványi tsz, ahol nem a munka egység szerint és a végzett munka arányában irják a munkaegységet, hanem a ledolgozott napok után. Hiba még továbbá a.z is, hogy az álattenyésztésben igen gyakran változtatja a dolgozókat, ami természetesen az álattenyésztés rovására megy. Egyik komoly hiba még a gépállomások részéről, hogy nem minden esetben végzik el idejében a tsz-nél a leszerződött munkákat. Pl, a világospusztai tsz-nél még csak.l6-án kezdett az érsekvadkerti gépállomás szántani az őszi vetések alá. Feladataink, hogy a meglévő hiányosságok felszámolása érdekében mozgósítsuk a járási pártbizottságokat, tanácsokat és a tsz.-ek pártszervezeteit. Termelőszövetkezeteink legfontosabb feladata az őszi mezőgazdasági munkák mellett a záissámadások jó előkészítése, és annak végrehajtása. Jelenleg folyik a termelőszövetkezeteinkben a.termés eredmények. Az állattenyésztésben elért eredmények felmérése. Ezt a munkát a járási tanács szövetkezeti könyvelője* a bank és a járási tanácstól kiküldött elvtársak végzik. Ezeket a munkákat október 31-ig kell befejezni. A zárszámadások sikeres végrehajtása érdekében kioktató értekezleteket tart az MT, term. szöv. csoportja, E hó 16-án volt a megyei kioktató értekezlet, amelyet a minisztérium tartott a megyei tsz. könyvelők és csoportvezetők részére. 20-21-22-én a járási tsz, Worvozők és könyvért •':'•,<'. lők részére tart kioktató értekezletet a MT, term, szöv, csoportja, A termelőszövetkezetek könyvelői és elnökeinek 3 napos kioktató értekezlet lesz a majládgárdonyi MÁV, üdülőben, melyet a Minizsétérium és a MT. szöv, csoport főkönyvelője fog megtartani. Az a tapasztalatunk, hogy a járási bizottságainktól, a gépállomások agronómusaitól nem kapják meg a megfelelő segitséget tsz-ink a zárszámadások előkészítéséhez. Pl. a balassagyarmati és rétsági pártbizottságokon a tsz. felelős elvtársak nem tudták megaondani, hogy milyen.stádiumban van a zárszámadás előkészítése a termelőszövetkezeteiknél.