MDP Nógrád Megyei Bizottságának (1954-től Végrehajtó Bizottságának) ülései (XXXV.31.a) 1954
1954-09-27 31_a/43. őe. - 43/100
iOO 00242 bőviteni akarjuk, elsősorban a vezetőkből kell, Ehrtez kapcsolódó dolgot, hogy most már nemszabad engedői, hogy megtorpanjanak a helyi vezetőségek, de hozzáteszem, hogya középszervek vezetői sem. Meg kell mondani, hogy nem indokolt ez a megtortpahás. Lent voltunk a bányában, elbeszélgettünk a dolgozókkal, és nem volt olyan hely, ahol ellehetett volna mondani, hogy tényleg ezzel az emberrel nem lehet beszélni, lehet beszélni és ha válaszolunk a felvetett problémákra, nyugodtan, türelmesen beszélünk meg van az eredmény. Arra számitanak, hogy a kölcsönjegyzést lezárja a kormány meg kell mondani elvtársak, hogy nem zárja le, de ez nem jelenti azt, hogy még ráérünk, egész nyugotaa meg kell mondani, hogy falun minden családnak jegyezni kell. Itt felmerül'aza kérdés-, hogy visszásság van a lejegyzettdolgozók száma és a lejegyzett penzum között, """'zt teljesen kiküszöbölni nem lehet, de meg lehet csiaálni, hogy az irányszámot kb. tartsuk. A másik pedig, hogy lehetőleg minden dolgozó jegye en. Veleményemszerint nagy merevség lenne, ha a bányászoknál nem fogadnánk el az 100 F-os vagy ezen felüli jegyzést és jó lenne, ha ugy indulnánk el esetenként, hogy lehet eunél többet is jegyezni. Feltételeiül el kell érni, hogy a vezetők ebben anpokban ott legyenek a dolgozók között, óriási az az elfakadás, ami a helyi vezetők és a dolgozók között van. A tana ok, falusi titkárok, elnökök, DISZ. titkárok a múlt kölcsönjegyzés óta taáln nem voltak len a munkahelyen, ^énjének le a jegyzésgyüjtővel feltétlenül, *s orszá.os, helyi és személyi eredményeket ismertetni kell. Ügy néz ki, hogy keveset beszének arról az eredményekről, amiket elértünk. Minekünk - és nem nekik - kéli kezdeni, hogy az a dolgozó mit vásárolt. Szeretnék visszatérni arra, amit a i^ádasdi elvtárs is mondó* hogy a fenyegetőzés veszélye fennáll. Irodába behivatni senkit nem lehet azért, hogy jegyezzen. Fenyegetőzéssel nem lehet eredményét elérni. Kekem az a javaslatom, hogy a mai és a holnapi aapra azerőt az üzem területére, elsősorban a bányászat területére kell csoportosítani. Várható, hogy eáll a pihenés és a szünet, ma d.u. és holnap le kell újra menni a V-°. tagjainak is és fel kell rázni újra a vezetőségeket. Ugyanakkor a hét végére össze ke 1 hivni a népnevelők, jegyzésgyüjtők értekezletét, ésbeinditani őket a befizetésért és a ha nem zárják le a kölcsönjegyzést akkor a jegyzésért is, IV. Egyebek: Kertész Gyula fegyelmi ügye ,akinek a fegyelmi bizottság pártból v 16 kizárásának megerősítését javasolja. MB. elfogadta.