MDP Nógrád Megyei Bizottságának (1954-től Végrehajtó Bizottságának) ülései (XXXV.31.a) 1954

1954-09-27 31_a/43. őe. - 43/95

y ^ 00237 A másik kérdés amit felszeretnék hozói, azt, hogy szüksé­ges-e vagy miért szükséges az adó bevételek biztositása. Azt hiszem, hogy pártuak és kormányunk nagyon sok kedvez­ményt adott pl. az adó csökkentés, bizonyos hátralékok el­törlése, ezek mind növelték a dolgozók vásárló erejét. Pártunk és kormányunk számitott arra, hogy az üzemek és a dolgozó parasztok fogják teljesíteni tervüket, mert az állami bevételnek is meg kell lenni. Márpedig ez nem igy van. A z üzemek is lemaradtak a tervteljesitésében, viszont a dolgozó parasztok sem fizetik rendesen az adójukat. Rendkívül fontos szerepe van anuak. hogy dolgozóparasztja­ink adófizetésüket teljesitésék, sót túlteljesítsék. Ezek nek megfelelően illetve megjavitása érdekében 2 dologra kell figyelnünk; az egyik az e téren végzendő politikai felvilágosító munka, a másik -a különböző adminisztratív munkák megfelelőképpeni végzése, pl. arra is, hogy milyen a hangulat a dolgozó parasztok körében és hogyan foglal­kozónak a járási pártbizottságok tanácsok az adófizetés­sel. Legtöbb dolgozó paraszt fölveti, hogy sok az adó és a beadás, de főleg az előbbit. De erre a mi népneve­lőink, tanácsaink, adóbeszedőink nem tudnak megfelelő vá­laszt adni, hogy miért kell fizetni adót, és miért köte­lező. Legtöbcen azt mondják, hogy adó mindig volt és min­dig lesz, vagy azt, hogy az adó törvény amit végre kell hajtani. Ez igaz, de elvtársak ez nem elég ma. Nagyon kevesen magyarázzák meg a dolgozó paraszfoknak, hogy amit rájuk szabott az állam az nem teher és az adó az vissza­kerül hozzájuk és ebből intézik az ü dolgaikat. Meg kell kérdezni a dolgozó parasztoktól, hogy szükség van-e ta­nítókra, iskolákra, ingenes állatorvosra, utakra, vasutak ra, üzletekre, hogy ezek ellegyenek látva közszükségleti vikkekkel. Ezekre mindre szükség van. i.em magyarázzuk meg hogy az adó hová kerül és hogy ez az Ö ügyüket szolgálja. A másik része különösen most amikor a mezőgazdasági fej les tése kerül előtérve. A z adó nem elegendő a mezőgazdaság fejlesztésére, e-ben a munkában is a munkásosztályé a vezető szerep. I ellenség támadásának fő területe ez. Itt kell megaka­dályozni, hogy az ellenség magyarázzon, inkább magyaráz zuk meg mi a dolgokat. Az első feladat, hogy sajtón keresz tül, népnevelőkön keresztül és az egyes szerveknél is javitsuk meg a munkát tartalmilag is, sokkalj óbban magya­rázzuk meg ,a dolgozó parasztoknak, hogy miért van szükség az adóra. A dolgozó parasztoknak nem azt kell nézni, hogy sok az adó, hanem azt, hogy milyen a terméshozam, mert ha 6 tudja emelni a terméshozamaot akkor nagy haszna van. Ezen a területen kell kibontakozni anaak, hogy a mezőgazdaságot fe lesszük és könnyebb lesz az adófizetés. A másik különböző adminisztratív intézkedése. Időben és Reményen fel kell lépni az adminisztratív intézkedésekre. ""z a tapasztalat, ha időben keményen és bátran fellépnek akkor a dolgozó parasztok megszokják, hogy időben kell adót fizetni és akkor ez a munka menni fog. A kényszerin­tézkedéseket először a kulákoknál kell k zdeni és ugy a dolgozó parasztoknál. Itt fő hiba, hogy ezt nem az ellen­ségnél és a demagógoknál, hanem a kis parasztok kezdik,

Next

/
Thumbnails
Contents