MDP Nógrád Megyei Bizottságának (1954-től Végrehajtó Bizottságának) ülései (XXXV.31.a) 1954

1954-06-14 31_a/42. őe. - 42/11

Ah A lakos sáshoz való viszony fogyatékosságát az is mutatja, hogy egyes sz< nélyek sérelmáre elkövetett kisebb bűncselekményeket nem tudunk kiderí­teni, amibon a rendőrség tehetetlenségét látják. S 0 k esetben az is elő­fordul, hog-y lebecsülik a dolgozók sérelmére elkövetett kisebb bűncse­lekményt, nen foglalkoznak vele, nint fontos problémával. Ennek követ­kezménye, hogy pl*-a sziráki és a salgótarjáni őrs-területén nagyon ols rodott a tyúklopás, illetőleg a besurranásos lopás. De a fogyatékosság ott is megmutatkozik, hogy sok esetben bizonytalankodnak egyes elvtár­sak, főként a kormánypro gramm óta az uj szakaszban. Bátortalonul nyulnd egy—egy kérdéshez, késedelmesen intézkednek, amit sokszor joggal kifá­gásolnak a dolgozók. Megállapítható, hogy főként a KV. júniusi határozata óta értünk el több területen eredményt, -ennek ellenére még jelentős a hiba és fogyatékossá minden vonatkozásbon. Célunk: hogy ezeket minimálisra csökkentsük és fo lyamatoson kiküsz ötrőljük. A hibák kijavításának módját abban látjuk, ho feldolgozzuk a III. Pártkongresszus anyagát saját munkaterületünkre kos retizálva és ebből kiindulva szabjuk meg a Főosztály szerveinek feladat Javitjuk a Főosztály irá&yitó és ellenőrző feladatát a területen. Ennek során felkeressük nemcsak az adminisztratív előadó elvtársakat, hanem s területi alapszervezetoket és kikérjük véleményüket, segítségüket. Fokozottabb gondot forditunk a beosztottak nevelésére, a belső pártélet erősítésével,. Ennek érdekében megszervezés alatt van egy hetes bentla­kásos titkárkápaő iskola, amelyre a párttitkár elvtársakat minden terü­letről bevonjuk. A párt és szakmai vezetőkön keresztül érvényt szerzünk a párt&zerü birc lat szabad gyakorlatának, fellépünk a birálat elfolytói ellen, E meljük pártszervezetek tekintélyét, a párt szeretetét és a politikai munka for tosságát, A következő politikai oktatást megfelelő kiválasztással a propagandista biztosításával kivanjuk az ez évinél jobban előkészíteni, /Rácz Károly áv, őrgy./

Next

/
Thumbnails
Contents