MDP Nógrád Megyei Bizottságának (1954-től Végrehajtó Bizottságának) ülései (XXXV.31.a) 1954
1954-01-18 31_a/40. őe. - 40/46
- 4 Kevésbbé fordul elő alsóbb szervezeteinknél, hogy araoka t a műszakiakat, akik o ternolés torületén jó eredményeket érnok ei negdicsérnék, hogy ezáltal munkájuk végzéséhez nég nagyobb lendülettel állnának hozzá. Ezen a területen hibát követtünk el ni is a MB. részéről, nert sajtón •» keresztül sen népszerűsítettünk negfelelően egy-egy jó nüszaki vezetőt; Azzal, hogy a szervezett pártoktatásba a nüszaki dolgozók 90-95 %-át bevonták pártszervezetóink, nen sikerült elérni azt politikai felvilá-gosi'^6 nunkán keresztül, hogy nindenesetben résztve gyónok az oktatáson, Anit nutat az, hogy a bevont műszakiaknak 65*70 %>-a tanul csak rendszeresen, arra való hivatkozással, hogy igen nagy az elfoglaltságuk a termelés terén. Hiányos pártszervezeteink munkájában az is, hogy a nüszaki vezetőkkel nen foglalkoznak olyan irányban, hogy a taggyűléseken és egyéb-pártrendezvényeken hozzászólásaikkal színvonalasabbá tennék azokat. Igen jollenző ez a bányászat és az építőipar területére. Pl, -a tiribosi és Kossut-lejtős aknai taggyűlésen igon élesen vetették fel a párttagok a műszakiak felé a nunkafoltételek biztositásá-b, s a jelenlévő műszakiak közül ogysen reagált a felvetett kérdésre; Ebből ered aztán az, hogy egyes területeken a fizikai dolgozók részéről bizonyos lebecsülés mutatkozik nog a nüszakiak munkája feléi Ugy vetik fol, hogy minek az a sok aknász, felvigyázó és lőnester, ha non tudják biztosítani a terv teljesítés foltételeit. Hiányosságként kell nég felvetni pártszervezeteink felé azt is, hogy a műszakiaknak csak azon munkáját látják pártnunkának, anikor propagandistának, népnevelőnek, vagy falujárónak vannak beosztva. Arra-már kevésbbé terjed ki a figyelmük, hogy egy-egy bevezetett ujitás, ésszerűsítés, vagy helyes szervezés,' anely a termelés eredményeit fokozza, azzal is pártnunkát végoz. Még kevésbbé tekint azt pártnunkának, amikor az üzeribo bekerült uj nérnökökkel foglalkoznak, és a gyakorlati élet tapasztalatait adják át ezeknek a fiatal nüsBakd kádereknek. Ezen a területen ni az ipari osztály részéről is hibát követtünk el, mert non ellenőriztük, hogy az egyeten és a főiskoláról kapott fiatal néi»nökök milyen gyakorlati beosztásba vannak, hogy van biztosítva a szakma gyakorlati elsajátítása, Sen a MB, de a JB részéről sen figyeltünk fol arra, hogy a nüszaki kádereink, - különösen, akik vidéken laknak^ 1 hogy van biztosítva kulturális fejlődésük és szórakozási lehetőségük.