MDP Nógrád Megyei Bizottságának (1954-től Végrehajtó Bizottságának) ülései (XXXV.31.a) 1954
1954-05-22 31_a/41. őe. - 41/181
H£>'l -2- 00148 Hogy a lendület alább hagy, ez nyilvánvaló dolog, de pártszerveinknek, népnevelőinknek és tömegszervezeteinl nek meg kell magyarázni lent a területen, hogy a kongresszusi hét nemcsak a kongresszus elején tart, hanem egészen a végéig. Nyilvánvalódolog az, hogy az apparátus munkájából hiányozni fog ez a 22 elvtárs munkája, a zért most afe MB. ülés után az elvtársak adják át az it megbeszélt feladatokat a helyetteseiknek, hogy azok aztán tovább vigyék. A kongresszusi héten elért eredmény elérésében rendkívül nagy szerepük van a járási pártbizottságoknak, tömegszervezeteknek. Véleményem szerint elvtársak azért tudtunk ilyen eredményeket elérni, mert a pártbizottságok és tömegszervezetek jó a sarkukra álltak. A kapcsolatuk is jobb volt, mint ezek előtt. Nekünk továbbra is nagyon sokat kell támaszkodnunk a járási pártbizottságokra és a tömegszervezetekre. Hiba volt az, hogy^ eredményeinket nagyon sokat túlértékeltük és ez az értékelés káros volt. Azokból a nagy lemaradásokbólj amelyek megvannak ugy az ipar, mint a mezőgazdaság területén nagyon keveset hoztunk be. Amit nagyon okosan tovább kell vinni a jövő héten még mindig csak a mennyiségi számokra törekedünk és nem nézzük meg azt, hogy milyen az önköltség és a selejt csökkentése. Akik már teljesítették kongresszusi vállalásaikat azoknak meg kell magyarázni, hogy a féléves tervük teljesítésére tegyenek vállalást. El kell érni, hogy a jövő héten kimagasló üzemi brigád, vagy egyéni teljesítmények legyenek, inditsunk harcot a magas százalék eléréséért. Továbbá üzemeinkben vállajanak kongresszusi őrséget. Elvtársak a legnagyobb hiba az, hogy a műszakiakat nem tudtuk bevonni ebbe a lelkesedésbe, nem forditottun rájuk kellő gondot, mi inkább csak a termelő munkára mentünk, most az a hiányosság, hogy még most sem biztosítsák eléggé a műszaki felteteleket. Legfontosabb feladat; hogy a műszakiak között ezt a bizonyos fokú közönyösséget fel számoljuk, el kell érni, hogy ők is tegyenek vállalást a műszaki feltételek biztosításra, a feltárás és fenntartási munkák kibontakozására. Igaz az elvtársak, hogy rendkivül nagy szerepe van a íjilvánosságnak és a kulturmunkának, de azért ezután jobban utánna kellene nézni, hogy rumot és cigarettát vigyenek a dolgozóknak, ezt egyáltalán nem kell megengedni, ehelyett inkább menjen a tröszt igazgatója,^ vagy fő mérnöke és ott a helyszínen fejezze ki elismerését az eredményekért. Én azt hiszem, hogy egy-szerü kézfogás jobb munkára serkenti a dolgozókat. Az ellenség munkájára vonatkozóan: emlékezhetünk, hogy amikor mi valamire mozgósítottunk az ellenség is abban a pillanatban mozgósít, igyekezni fog botrányt okozni, elégedetlenséget szitani* Helyes az a javaslat,^hogy a delutános és az éj jeles műszakban meg kell erősiteni az ellenőrzést. En a többi kérdésekre nem is akarok kitérni. Azt javaslom, hogy a beszámolókat fogadja el a megyebizottság és és ennek alapján beszéljék meg a feladatokat.