MDP Nógrád Megyei Bizottságának (1954-től Végrehajtó Bizottságának) ülései (XXXV.31.a) 1954

1954-01-11 31_a/40. őe. - 40/31

2>A Az alapszervezetek vezetőségi tagjairól, ami eddig -bejött a járásra kimutatás szerint 30-55 Sfc"6 lesz uj vezetőségi tag. Nagyobb változás itt főleg a falusi pártszervezeteknél mutatkozik. Igen jelentős.szám­ban foglalnak helyet a vezetőségben azok az elvtársak, aktfc most sze­reltek le a honvédségtől és ott politikai munkát végeztek. Eddig a dolgozó parasztok száma mindössze 3 fővel emelkedett a vezetőség tagja sorában. Több olyan alapszervuzetünk lesz, községi ahová üzemből kémei ki kádoreket, a vezetőség tagjainak, vagy pedig alapszerv! titkárnak. Illenek: Karancsalja, Karancskeszi, Zagyvapálfalva, Somoskor Az alapszervezetek megerősitése érdekében főleg üzemi pártszervezeteini foglalkoznak azokkal az elvtársakkal, akik valamilyen pártiskolát vé­geztek, sőt a most folyó három hónapos pártiskolán résztvevő elvtársa­kat is számításba veszik a pártvezetőség ujjáválasztásánál. Arra vé­szük az irányt, hogy ezekből az elvtársakból, erősitjük meg a gyengébb falusi szervezeteinket is, A vezetőség ujjdválasztásának eddigi munkáiban- vannak hiányosságok is és olyan jelenségek, amik figyelmeztetők a JB, felé a további munká­jában. Mér a káderek kiválasztásánál tapasztalható alapszervezetcink jelentős részénél, hogy a számszerű munka elvégzését vették figyelem­be. Nem fordítottak elég figyelmet arra, hogy a vezetőség újraválasz­tásának jelentősége a választás után kell, hogy megmutatkozzon. Nem keresik a legjobb párttagokat, akiket betudnának vonni a vezetésbe, ha­nem a helyett a határidőt veszik figyelembe, és felületesen végzik a javaslatnak az elkészítését. Ezt elősegitette a JB. saját maga is, mert pls katona elvtárs Dorogházi alapszervezctnél azt követelto, hogy egy napon belül adják meg neki az uj vezetőségbe javasoltak név­sorát, 4 v Vannak olyan titkáraink, akik eddig sem a legjobb munkát végezték és most nem törődnek az ujjávalasztás munkáival, hogy a vezetőséget kik kel lehetne megerősíteni. Csak ugy hajlandók dolgozni, ha- a JB, egyik munkatársa kint van náluk és együtt végzik a feladatokat. Ilyen he­lyen azt csináljuk, hogy a vezetőség legaktivabb tagjával bosz-éljük át azt, hogy kik lennének a legmegfelelőbbek az uj vezetősébe. Van­nak olyan titkáraink is, akiknél^az a, tapasztalatunk, hogy mellőzni •

Next

/
Thumbnails
Contents