MDP Nógrád Megyei Bizottságának (1954-től Végrehajtó Bizottságának) ülései (XXXV.31.a) 1954

1954-01-04 31_a/40. őe. - 40/18

Á2 Komoly akadályként jelentkezik vállalatair m$l a szakmunkás hiány is. Különösen nehéz a helyzet a salgótarjáni finommechanikai Jav^váll^l^tnál, miután a vidéki szakmunkásai mind felmondottak, mert nem tudott lakást biztosítani számukra. A vállal a inak ebben a kérdésben a városi tanács nem adott megfelelő segitséget, sőt a megyei tanáos közbenjárása sem hozott eredményt, A vállaltnak csökkentenie .kellett a tervét, mert szakmunkás hiány áb 8 ?! mindössze 70-75 $-ban tudott eredményt elérni,, Ezért van az, hogy sok munkát még most sem tud elvállalni a lakosságtól., Emlitést tettünk aszociális és munkavédelem terén elért eredményeinkről, A dolgozókról vló gondoskodás azonban sem szociális, sem munkavédelem terén nem kielégítő. Egyes vállalataink és ktsz-ink részére megállapított beruházási keret nem minden esetben elegendő a mutatkozó igények kielégí­tésére, amit a minisztériummal is tudattunk, de sajnos eredmény nélkül. A munkaverseny terén felsorolt szép eredményeink mellett az a hiányosság van, hogy több vállalat nem biztosítja, úgyszintén a ktsz. kellőképen •J munkavereeny terén elért eredmények nyilvánosságát. Ennek azonban jórészt az osztály'az oka, miután létszám hiányában nem tud kellő ellenőrzést gyakorolni. Innak érdekébe n, hogy a párt és kormányhatározatot maradék nélkül végre tudjuk hajtani, az alábi feladatokat kell sürgősen végrehajtanunk, 111. intézkedéseket megtenni. El kell érnünk azt, hogy a helyi ipari vállal átok és ktsz-ek ^z eddig végzett "kiemelt cik"-ek gyártása alól mentesüljenek, úgyhogy az erre blztüsitott központi anyag megmaradjon, amit a lakosság igényeinek ki­elégítésére tudunk fordítani. Sürgősen fel kell mérnünk a lakosság helyi szükségleteit és ipari vál­lalataink, valamint ktsz-ink termelését át kell állit^nunk ezek kielé­gítésére, • úgyhogy kapacitásuk mintegy 65-70 fo-át a lakosság ellátására forditsák. Ennek 1954, jun,l-ig meg kell történni, A kereskedelemmel a szükséges jó kapcsolatot ki kell építenünk és el kell érnünk azt, hogy megfelelő mennyiségű-megrendelést-ad jon a helyi ipar felé, Meg kell erősitenünk a vállalatinkat és ktsz-inket, hogy azokkal a kormánj program végrehajtását biztosítani tudjuk megyénkben, A folyamatban lévő pontos felmérés alapján a szükséges magánk is iparosok be­állítását biztosítjuk oly helyeken, ahol a 14c osság igénye ezt megkívánja. Meg kell javítanunk a helyi ipari vállalatok és ktsz-ek -termelvényeinek és szolgálftásának minőségét, hogy azokkal a dolgozók megelégedését kivivjuk, továbbá a 14c osság felé végzendő- javitások'és szolgáltatások árát erősen csökkenteni kell„ • Sürgősen ki kell épitenünk a helyi ipar bolthálózatát a megye területén, amelyen keresztül a tájegységnek megfelelő, valamint minőségi kisipari termékeket hozunk forgalomba, Salgótarján,1953,deo.31, Orosz! Károly osztályvezető

Next

/
Thumbnails
Contents