MDP Nógrád Megyei Bizottságának (1954-től Végrehajtó Bizottságának) ülései (XXXV.31.a) 1953
1953-08-19 31_a/37. őe. - 37/220
n a ifJ *J kJ -vio ••« A tanulságokat Levonva meg kell teremteni a párt, az állani és gazdasági szervek között üielyes viszonyt* A pártbizottságok és pártszervező— • tek politikailag irányitsák és ellenőrizzék ezen szervek munkáját. A felsorolt hibák kijavítása és a feladatok negviósitása elengedhetetlen feltétele a párt belső munkájának.megjavításához* Világosan kell látni, hogy a pártszervezetek munkájának megjavítása nélkül a politikai munka megjavítása nélkül £cn tudjuk megvalósitani a kormány pffgrammját, melynek fő célt üzése továbbra is a szocializmus építése* Megyénk dolgozói örömmel és helyesléssel fogadták a KV^ határozatátj a kormány progrannját a Hiba volt az, hogy pártszervezeteink munkába a párttagok mozgósitása elmaradt a dolgozók lelkesedése mellette A megyebizottság is súlyos hibát követett el? mert az első időkbon helytelenül csak a gazdasági feladatok végrehajtására irányította a pártbizottságok és a pártszervezetek figyelmét. Nem látta világosan, hogy a párt belső munkájának megjavitása nélkül lehetetlen megvalósitani a párt [gazdaság politikai célkitűzéseit* A KV. határozatának a megvalósitására aktivákat, konzultációkat szervezetünk, az őriben ezeken is csak a gazdasági kérdésekkel foglalkoztunk,, Hiba, volt, hogy a megyebizottság a pártbizottságok és az alapszervezetek a kormány proferamn megjelenése utáni időben várakozó álláspontra helyezkedett, nogy megmagyaráztuk volna a dolgozóknak a kormány prograanban megszabott feladatok helyességét, A pártszervezejbek visszahúzódása r miatt széles lehetősége nyilt a támadásra az ellenségnek arraj hogy félre magyarázza és kétségbevonja a kormány programm helyességét* Az ellenség aknamunkája, -valamint a párttszervezetek gyenge politikai munkájának következtében több helyen arról tanakodiak- na egy esetben még a funkcionáriusok maguk is, hogy mi volt helye és mi nem volt helyes a kormány pro grammjából., Nyilvánvaló az ilyen nézetek helytelensége akkor,, amikor a kormány programm teljes egészében: helyes, aminek megvalósításáért minden kommunistának harcolnia kell, - - ^ Az ellenéét, támadásának tő területe az ipar területén a munkafegyelem meglazítása, a tervek teljesíthetőségének kétségbevonása, a mezőgazda•6ff teiitietéa pedig a tszea-lc felbonlaattáaa volt. Kihasználva a tazes-kben befurakodott ellenség, lógósok munkáját igyekezett mennél több csoporttagot a maga szánára megnyerni, kilépésre felbiztatni, i / . •