MDP Nógrád Megyei Bizottságának (1954-től Végrehajtó Bizottságának) ülései (XXXV.31.a) 1953

1953-01-19 31_a/35. őe. - 35/59

3 . napirend. A M.Sz.H.3z.-nél, komoly eredmények vannak.Eredmény az is, hogy a népnevelő értekezleteket sikerült megtartani és a választmányt is össze tudták hivni.Eddig 3 választmányi ülést azért nem sikerült megtartani, mert a megyei titkár­ság nem fektetett súlyt ennek megtartására, amit mutat az, hogy hiányos keltezéssel küldték ki a meghívókat, vagy^ amikor elmentünk az értekezletre nem jöttek össze és két 3 esetnél elvették az elvtársak kedvét* Meg kell m ndaní, hogy az MSZHSZ megyei titkárság az alap­szervezetek felé csak futár szolgálatot teljesít.Előfordult olyan eset is, hogy az alapstervezetekhez hónapokig nem ment ki lőszer. Hiba az, hogy a lövész körökre való szervezést nem kötik össze politikai felvilágosító munkával és a vá­lasztmányi ülésen is ugy jött ki mintha a ketőt külön le­hetne választani, pedig a lövész körre való szervezést nem lehet külön választani a politikai munkától* A multévi talapasztalatok azt bizonyítják, hogy komoly vál­tozás álott be a soronlévő fiatalok felkészítése terén,annak ellenére, hogy minőségileg nem sikerült olyan eredményt elérni. Az idén a fegyver iránti szeretett jobban elmélyült a fiatalokban. A múlt évben eldöntöttük, hogy Rákosi elv­társ születésnapjára céllövő versenyt indítunk, amire igen sok fiatalt tudtunk mozgósítani. Ezek a versenyek sok helyen be is indultak, de komoly zavarok voltak az ellátás terüle­tén, amire nem készült fel az MSZHSZ megyei bizottsága,Ez magával hozta azt, hogy sok helyen ugy nézett ki, hogy be­csaptuk a fiatalokat, A soronlévő fiatalok felkészítése érdekében a nyár folya­mán hoztunk létre egy opperativ bizottságot. Az opperativ •bizottság ért el eredményeket, mert legtöbb helyen megszer­veztük a 1932-sek beszámolóját és a fontosabb sportágak te­rületén is sikerült ezekkel a fiatalokkal a fegyvert meg­ismertetni* A központ felhívta a figyelmünket a 33-sak felkészítésére nagyobb gondot fordítsunk. Az opperativ bizottság összeült a feladatok megbeszélésére, azonban itt nem vetették fel az MSZHSZ központ álláspontját, azt mondották, hogy minél több kört indítsunk be.Ezen az értekezleten leszögeztük- azt,hogy az összeírást kihasználjuk és amikor összejönnek a fiatalok felvilágosító munkát fogunk közöttük végezni. Nem értek egyet aizal, hogy olyan álláspontot foglaltam el, hogy minden alapszervezetnál szervezzünk kört, azért is, mert a multévi tapasztalatok azt bizonyítják, hogy nem tud­tunk minden alapszervezetnél kört szervezni* Én a mellett vagyok, hogy egyes területeken nem tudjuk megszervezni a 33-sak kiképzését, mert autóhoz vannak kötve. Nem értek egyett azzal, hogy rossz a kapcsolatunk az MSZHSZ ­al. En a jó kapcsolatot nem abban látom, hogy eljárunk egy­más üléseire, mert így is túlzott az ülések'száma.De meg'kell mondani, hogy az MSZHSZ-től csak akkor jönnek fel hozzánk amikor lejön egy-egy központi elvtárs, akivel me^beszéliük a problémákat de nem tesznek semmit annak érdekében. Szoó elvtársnő : Csircsik: elvtárs:

Next

/
Thumbnails
Contents