MDP Nógrád Megyei Bizottságának (1954-től Végrehajtó Bizottságának) ülései (XXXV.31.a) 1953
1953-04-27 31_a/36. őe. - 36/71
<7 1 i !»/ napirend. Javasolom, hogy a Hajdú elvtárs beszámolóját fogadjuk el azzal, hogy a Párt és Tömegszervezetek °sztáiya, valamint az Adminisztratív osztálya e héten vizsgáltassa meg, hogy hogyan állunk adminisztratív vonalon a választások előkészítésével. Valamint a Párt és Tömegszervezetek osztálya gondoskodjon arról, hogy a községi népfront bizottságok még a hét folyamán megtartsák a népfront "bizottsági üléseket. Egyetértek továbbá azzal, hogy a Járási Pártbizottságok helyi anyagok összegyűjtésével adjanak segítséget az előadóknak a beszámoló elkészítéséhez. 2./ napirend. Most nem azon van vita, hogy a B.gyarmati Járási Pártbizot ságnak vannak eredményei vagy nincsennek. Nyilvánvaló hogy a pártbizottság munkájában vannak eredmények is. Pl. megmutatkozik ez a begyűjtés terén is. A Járási Pártbizott ság megfeszített munkával, minden erő mozgOsitásával érte el ezeket. Kétségkivül igaz, hogy a párttagság jelentős része a választási munkáknál is végez különböző megbízatásokat. Résztvesznek a taggyűléseken, az oktatásban is. Ugyanakkor a példamutatás terén is van javulás. 4 hiba ott van inkább, hogy ez a javulás nem elég tervszerű és következetes* Mint ahogy a jelentésben is felvetik ott is megmutatkozik az, hogy a pártcsoport bizalmiak megvannak formailag. A 3o alapszervezetben a pártcsoportbizalmiak nem végzik el feladatukat. Éppen ezért a Járási Pártbizottság erőfeszítései nem eléggé mutatkozik meg az eredményekben. Ilyen aktivitás mellett nagyobb eredményeknek kellene születnie. Hogy nem mutatkozik meg ez annak tudható be, Jbogy a pártcsoport bizalmiak és az alapszervezeti vezetőségek munkája még mindig nem megfelelő. ü em sikerűit a munkájukat még ugy megjavitani, hogy ez az eredményeket tartóssá, szi lárddá tenné. Ezért nem tudott a jelentés választ adni arra, a problémára, amivel foglalkoznia kellett volna. Honnan származik ez a hiba? Azt hiszem elsősorban onnan, hogy a Járási Pártbizottsága ma t a sem harcolt következetesen azért, hogy a pártbizalmiak munkáját megbecsültté és a pártbizalmiakat olyan harcosaivá tegye a pártmunkának amilyenekké kell lenniök. Azt hiszem a Kelemen elv<társ egy kicsit összekeverte a pártcsoport bizalmiak munkáját a Járási Pártbizottság eredményeivel. Senki^nem akarja kétségbevonni a Járási Pártbizottság eredményét. De hogy a Járási Pártbizottsá nem ismerte fel annak veszélyét, hogyha nem foglalkozik megfelelően a pártcsoportbizalmiakkal, valamint megelégszik azzal, hogy megtartották a módszerbeni előadásokat ettől nem fognak a bizalmiak dolgozni azt a tények is igazolják. ü em jöttek rá arra, hogy sok esetben a pártcsoportbizalmiak nem azért nem dolgoznak, mert nem tudják, hogy mit kell nekik csinálni, hanem azért, mert nem kapnak rendszeresen feladat-t és hiányzik'az ellenőrzés. ./.