MDP Nógrád Megyei Bizottságának (1954-től Végrehajtó Bizottságának) ülései (XXXV.31.a) 1953
1953-04-20 31_a/36. őe. - 36/68
6$ RA. Jelölő gyűlések tapasztalatalt Ismeretes a Megyei Pártbizottság tagjai előtt, hogy az elmúlt hetem meglettek tartva az első jelölő gyűlések* Esek a jelölő gyűlések nagy jelentőségűek voltak annál is inkább, mert még ilyen, vagy ehhez hasonló nem volt nálunk. Magujíkat a képviselő jelölteket a dolgozók jelölik ugy a községekben, mint az üzemekben. így, mivel nem volt ehhez hasonló jelölő gyűlés, nem volt tapasztal&tunk, hogy ezen keresztül eltudtuk volna kerülni a hibákat. Ezért ugy döntött a Megyei Pártbizottság, hogy először egy helyen nagyobb segítség mellett készítjük elő a gyűlést, amelynek tapasztalatait ezáltal feltudjuk használni a többi üzemekben és községekoen megtartandó jelölő gyűlésekhez. Az első jelöl© gyűlés Mátranovak Alkotmány-aknánál lett előkészítve, amelynek megtartásán résztvettek az Mü. osztályvezetői és a járási, valamint a salgótarjáni Városi Pártbizottság titkára is, A jelölő gyűlések iránt, ami igen i'ontos pozitivum igen nagy volt a dolgozók érdeklődése* Probléma volt küönösen Mátranovak Alkotmány-aknánál az, hügy Kristóf elvtárs munkásságát csak igen szűken ismertették majd nem elsikkadt az a helyi jelöltek jelölése mellett. A másik dolog, ami igen fontos, hogy a jelölő gyűlésnek igen nagy mosgósitó hatása volt a termelés vonalán. A jelölő gyűléseken tett felajánlások nagyban kihattak a termelő munkára. Meglepő volt az a fegyelmezettség, — 1 megmutatkozott a dolgozók részéről a megjelenés vonalán Mint pl. Kisterényén, ahol ismeretes, hegy elr'ggc sok fajta ember volt igen fegyelmezett volt ennek ellenére is a gyűlés. A jelölő gyűlés Fővölgy—üzemnél lett megtartca, ahol a közeli üzemekből is résztvett a dolgozók* Az újlaki bányászok felvoltak háborodva azért, hogy a fővölgyiek nem akarják beengedni őket. üokan még a folyosón is álltak. A gyűléseknél a létszám, amit mi előirányoztunk ez megvolt, sőt egyes helyeken a duplájára is felemelkedett. Kisterenyén és Mátranovákon a dolgozók előre közölték a nem kívánatos elemekkel, hogy tartsák magukat távol a gyűléstől, így egy helyem sem volt tapasztalható a rendzavarás, vagy az ellenséges felszólalás. A politikai hangulat kivánui valót hagy maga után, különösen a bányánál, mégis meg kell mondani, hogy általában lelkesek voltak a jelölő gyűlések még olyan helyen is mint pl. Kisterenye, ahol zúgott a taps a felolvasóban. De a többi helyen is Mátranovákon, az Acélgyárban és általában jó volt a politikai hangulat •> ./. ok