MDP Nógrád Megyei Bizottságának (1954-től Végrehajtó Bizottságának) ülései (XXXV.31.a) 1953
1953-04-06 31_a/36. őe. - 36/21
2 1. napirend. A jelentéssel annyiban egyetértünk, hogy még nagy lemaradás van a tavaszi munka végzésében, ami elsősorban az árpa vetésnél mutatkozik meg. De ha a többi munkát nézzük akkor legalább ilyenmérvü lemaradás van a :napraforgonál,cukorrépánál, de előbbre kell mennünk a burgonya és a kukorica ültetéssel is # A lemaradás oka elsősorban az, hogy maga a Megyei Pártbizottság és ennek a mezőgazdasági osztálya túlságosan a megyei tanácsra hagyta ezt a kérdést, a megyei tanács pedig kiengedte kezéből a mezőgazdasági munkák végzésének irányítását és éppen ezért eluralkodott olyan hangulat, hogy kevés vetőmag van a megyében, holott ez nem igaz. Az alapvető hiba ott van, hogy a mi pártszervezeteink, járási bizottságaink, és a megyei tanács mezőgazdasági osztályán dolgozó elvtársak, nak olyan nézetük van, hogy nincs vetőmag és ez a nézet egy kicsit Bernáth elvtársra is átragadt. Itt természetesen az a h<?lyzet hogyha a vezetők is ugy látják, hogy nincs vetőmag akkor nerc is tudják megoldani, nem tudnak e mellett agitálni. A vetőmag kérdést én magam ia megnéztem egy pár helyen.Itt arról van szó, hogy a dolgozó parasztjaink hozzászoktak ahhoz, hogy az állam sokat segitett nekik, meg jó spekulációs lehetőség van azzal, hogy a piacon eladják az árpát és az ellenség is 3zivesen agitál a dolgozó parasztjaink között - ha mi nem agitálunk - hogy a tartalékot apaszsza« A hibák kijavi U'sához szükséges, hogy keményen fellépjünk minden vonalon, hogy a mi elvtársaink ne a kulák eszével, hanem a saját eszük szerint gondolkozzanak és ne a kulákok tarig ját terjesszék. Ugyanakkor fel kell lépni az ellen is -ami az ellenség érdekét szolgálja - hogy egyes helyeken a tanácsok házkutatást tartanak. Sz egyrészt azt a célt szolgálja, hogy a dolgozó parasztokat szembeállítsák a tanácscsal, ugyanakkor a tanács elnök pedig megnyugtassa magát, hogy nekem van igazam és tényleg nincs vetőmag # Ez elvtársak nern fogja a vetést előbbre vinni, a mépi demokráciánk erősítésének nem használ. Az agitációs napon elég általános tapasztalat volt-és egyben tanulság is- hogy mindenütt a parasztok panaszkodtak a tanácsok Bürokratikus,helytelén munkamódszerükre. Felvetették, hogy egy dolgozó parasztot egy nap háromszor, négyszer is behivtak a tanács házára és nem lenne helyes ha mi most újra büntetéssel próbálnánk helyettesíteni a politikai munkát,A tanács elnöknek meg van a terve és neki tudni kell, hogy mit kell elvetni és azt is tudnia kell,hogy ki mit vetett el* Helyes lesz ha az MB. mezőgazdasági osztálya kidolgoz egy tervet arravonatkozólag, hogyan fejezzük be legkésőbb ápr. 13.-ig a tavaszi vetést, hogyan fejezzük be mindenhol időben a tavaszi munkát• Az ütemtervet a holnapi nap folyamán dolgozza ki Bernáth elvtárs. Az ütemtervet nézze át Hajdú elvtárs. Egyetértek Sass elvtárs azon megállapításával, hogy a mezőgazdasági osztály se látta a kommunisták mozgósításának fontosságát, nem harcolt érte, amit bizonyit az, hogy a mező-