MDP Nógrád Megyei Bizottságának (1954-től Végrehajtó Bizottságának) ülései (XXXV.31.a) 1953
1953-03-30 31_a/36. őe. - 36/16
-r 4 figyik legnagyobb hiányosság a népnevelő munkában mutatkozik meg, részben abból ered, hogy « népnevelő" értekezleteket sem tartják mer rendszeresen a párttitkárt, mint pl. a salgótarjáni kapitányságon január és.f<brunrban jóformán egyáltalán nem tartatták, ae ugyan igy poszton sem. De ennél nhgyobb hiányossá-, hogy a nopnovelŐk legtöbb helyen csak papiaroa vannak meg, miirfi pl. megkérdeztem egyik ellenőrzésben - Pászton - az egyik népnevelőt, aki nm-g tót sem tudta, hogy ki tartozik hozzá. £ népnevelő munka gyengesége következtében i ;en hiányos pártszervezeteink agitativ személyekre menő mozgósító, nevelő munkája. Kiba ezen a téren, hogy m-urának a Politikai Osztálynak sincs ep;y képe arról pontosan, hogy a nepyénk területén hány népnevelő van, azoknak milyen az összetétele, abból menny, a párttag, pártonkivüli, ^,. uovolőmunka hiányának a rendőr elvtársak hozzátartozóival vald hi-ny a foglalkozásnak tudható be, hogy rendőrségünkön belül megtalálható még a idérus btfolyás,a is, amit mutat, hogy pl. vasinak még rendőr elvtársaink, akik gyermeküket hittanra járatják, vagy megkereszteltetik, de még előfordulnak templombani esküvések is, mint pl. decemberben á volt karanoí sági őrs párttitkár is, vagy szécsényban egyik rendőr elvtárs is templomba esküdött, akinek felesége is a rendőrségen dolgozik. A nevelő munka egyik fontos terültté a politikai oktatás és azonlroi a yártoktatas terén elég kom-.ly hiányosságok vannak annak ellenére, hogy a pártektatas időben és aránylag elég jo meg lett szervezve, a propagandisták mindenhol biztositva vannak a legképzettebb elvtársak közül, en• nük ellenére pártoktatunk szinvonala elég alacsony. Rendőrségünk összlétszámának kik jelenleg szolgalatot teljesítenek 967J—a be van vonva különböző pártoktatási formákba, a fennmaradók 4 /2-a részben dolgozók iskolájába jár, részben pedig most lettek felvéve a rendőrséghez. Tártszervezeteink Bea váltak még gazdáivá a párt oktatásnak, menetközben nem ellenőrizik sem a propagandisták, sem a hallgatók felkészültségét és igy a tanulás eléggé felszínes, nem eléggé mélyülitek el aj? anyagban, hamar elfelejtik a tanultakat és igy nem tudjak a gyakorlo.ti munkájukkal összekapcsolni eléggé. Üe a szervezettség terén is koú >ly hiányosságok v:ltak a legutóbbi időkig, amíg erélyesebben kézbe nem léptünk pl. a katramintszenti őrsre a propagandista több mnt egy és fél hónapig nem ment ki és igy az őrsön ez alatt pártoktatás nem folyt. De eléé sok volt a távolmaradás a szemináriumokról a hallgatók részéről és ezen a téren a kommunisták sem jártak mindig jó példával elő, mint pl: a megyei kapitányság DISZ. titkára, aki párttag, eddig mindössze két esetben vet részt szeiaináriumon. ^ oktatás terén pártszervezeteink részéről elég ^'-oT fokú liberializraus mutatkozott meg, hogy nem igen Vontak felelőségre nótárius távolmaradókat, nem t£unil<5katf