MDP Nógrád Megyei Bizottságának (1954-től Végrehajtó Bizottságának) ülései (XXXV.31.a) 1953

1953-03-30 31_a/36. őe. - 36/9

5 Salgótarján, 1953. márc 27 ./RA. SZIGORÚAN BIZALMAS I Készült: 22 példányban. Jelentés a salgótarjáni járásból a párttagság átjelentkezési rendjével kapcsolatos Központi Vezetőség határozatának végrehajtásáról. A Központi Vezetőség december lo-i határozatának végrehajtása nagymér­tékben megjavította pártszervezeteink tagnyilvántartását és a pártélet belső rendjében jelentős megszigorítást eredményezett. legdöntőbb, hogy párttitkáraink egyik fő feladatuknak tekintik ennek helyes kezelését, érdeklődnek iránta és több megnyilatkozás is bizonyít­ja, hogy a titkáraink azt mondják, hogy végre pontos lesz a taglétszám. Jelentősége abban is van, hogy most már egy-egy párttag okmánya rövid * ^.őn belül megérkezik. A három hetes okmány továbbitás többé kevésbé megyén belül biztositva van. A párttagság nyilvántartásának jelentős megjavítása a salgótarjáni já­rás területén is megmutatkozik és több eredményt hozott. Az eredményt értékelve megállapíthatjuk, hogy a járási bizottság fő feladatának te­kintette az alapos politikai és technikai kioktatást. A Járási Pártbizottság a határozat megjelenése után JB. ülésen, szerv, oszt. osztályértekezleten tárgyalta meg a tennivalókat. A havi titká­ri értekezleteken állandóan felszínen tartják a határozattal való fog­lalkozást c Újból és újból felhívják az alapszervezetek titkárainak fi­p-velmét ennek betartására, A Megyei pártbizottság natározata alapján január hónapban a JB. súly­pontokra osztotta föl a járás alapszervezeteit és a súlyponti helyekre hivták be az alapszervezetek titkárait. Az értekezletek előadói a JB. osztályvezetői és munkatársai voltak. A súlyponti értekezleteken a na­pirendi pont az "uj átjelentkezés! rend" politikai és technikai megmagya­rázása volt a főcél és a gyakorlatba is megmutatták, hogy mi a teendő fcgy-egy tag távozásakor, érkezésekor. Ezek a súlyponti értekezletek szükségesek voltak, mert a fölszólaló titkárok elmondották, hogy végre rend lesz ezen a téren és csak rajtunk múlik, mennyire értessük meg párttagjainkkal. A határozat levitele és politikai tudatosítása a sal­gótarjáni járás területén megvolt. Üzemi,,falusi pártbizottságok, párt­bizottsági ülésen részletesen ismertették a határozat politikai és tech­nikai lebonyolítását, Alapszervezeteknél /közvetlenül a járáshoz tarto­zó/ vezetőségi ülésen, pártcsoport értekezleten ismertették. A decem­ber havi taggyűlésen egyik napirendi pont a párttagság uj átjelentke-

Next

/
Thumbnails
Contents