MDP Nógrád Megyei Bizottságának (1954-től Végrehajtó Bizottságának) ülései (XXXV.31.a) 1953
1953-03-30 31_a/36. őe. - 36/4
4 3 A rendőrségi pártszervezetek munkájában - a Megyei Pártbizottság megállapíthatja - van bizonyos fejlődés, ami megmutatkozik abban, hogy megtartják a taggyűléseket a vezetőségi üléseket, esetenként a pártcsoport ülést is, de a fejlődés leginkább a szervezeti részben mutatkozik meg. Ugyanakkor ha a pártszervezetek munkáját egésszében nézzük igen sok formális vonást mutat, amit lelehet mérni elsősorban azon keresztül, hogy a hivatali vezetés munkája alátámasztása területén nem tudtunk megfelelő eredményt elérni.A másik legfontosabb feladat len, ne a fegyelem megszilárdítása a rendőrségen belül és még ezen a vonalon se tudtunk jelentős eredményt elérni, azért, mert a pártszervezet nevelő munkája nem érvényesült, amit mutat az, hogy jóformán ninos nevelő munka a rendőrségi pártszervezeteken belül* iár formálisan a vezetőségi ülést is megtartják de ott nem adnak feladatokat. Hajdú elvtárs helyesen fejezte ki azt, hogy túlságosan hivatali pártszervezet. Mert túlságosan hivatali,túlságosan bürokratikus is. Hiányzik éppen a nevelő munka hiányában a pártszervezet életéből a mozgásitás t hogy a napi feladatokra reagáljanak, észre vegyék és azonkeresz. tül neveljék a rendőrségben szolgálatot teljesitő párttagokat. Mi az oka, hogy a rendőrségi pártszervezeteknél sok formális vonás van : elsősorban az, hogy a rendőrségen belül dolgozó elvtársak jelentős része maga sem ismeri a pártszervezet szerepét és fontosságát. Ez súlyos megállapítás de mondén okunk meg van rá, hogy megtegyük, mert a felelős vezetők nem ismerik lényegében a problémákat, mert nem vesznek részt a pártvezetőségi ülésen. Ez szükséges lenne azért is, mert a vezetőség érezne azt, hogy van közöttük egy felelős vezető is, aki egyetért a dolgokkal. *" A Politikai Osztály T de maga Sass elvtárs is - ahogy Szabó elvtárs elmondotta - éppen a pártszervezeteket nem szilárditotta meg eléggé. Az igaz, hogy Rajkék feloszlatták a rendőrségi pártszervezeteket, de Rajkot több mint 3 éve leleplezték és a romboló munkájukat helyre lehetett volna hozni. Ha a politikai osztály fontosnak tekintette volna a politikai munka megjavítását ezen a területen is előbbre tudtunk volna menni. ügy néz ki a helyzet az elmondottak szerint, hogy a rendőrségi pártszervezetek az egyik leggyengébb pártszervezetek, mert már a falusi pártszervezetek is többékevésbbé megtan lták hogyan kell foglalkozni a helyi problémákkal.. A rendőrségi pártszervezetek nem foglalkoznak a problémákkal mint pld. a bér kérdéssel,ami nagyban lázitja a fegyelmet. Vagyis arról van szó,hogy hallgatólagosan még egyes vezetők is egyetértenek a fizetés kérdéssel, a pártszervezet pedig nem lép fel egyes vezetőkkel szemben, nem birálja meg magatartásukat< Ebből ered a másik hiba, hogy a parancsnok és a pártszervezet között nem megfelelő a kapcsolat.nyilvánvaló a parancsnokok se látják a pártszervezet fontosságát ,