MDP Nógrád Megyei Bizottságának (1954-től Végrehajtó Bizottságának) ülései (XXXV.31.a) 1953

1953-03-07 31_a/35. őe. - 35/191

/Ht 1 m 4 ­bicigli, utak, hidak építése, az anyagi és társadalmi meg* becsülést a jó munkáért.Felsorolni tovcbba azokat a köz­ségeket, ahol a legtöbb fiatal tanul főiskolákon,egyeteme­ken és Szovjetunió~an ösztöndíjasként, továbbá a kozseg kulturális eredményeit : pld. mozi, könyvtár, kultúrott­hon. Tehát arról van szó, hogy ez abból induljon ki,hogy minden réteghez szóló legyen* Rendkívül fontos, hogy az agitáció konkrét, emberekhez szóló- legyen és összetudja hasonlítani a régi rendszer és ­a jelenlegi kapitalista országok dolgozóinak életét,eddigi eredményeinkkel. De ismertetni kell azt is, hogy jelentős beruházásaink is vannak, amelyek az elkövetkezendő időkDen fognak gyümölcsözni* Az érv anyagok tartalmazzanak 3 választási témát : 1,/Mit adott a népidemokrácia a dolgozóinknak 2./ Az 5 éves terv beruházásai 3*/ A választás békeharc csatája.De meg kell mutatni a hátralévő létesítményeket is*De nem mutatkozik meg, hogy harcban lennének sem a bányászat terén a terv­teljesítésben, sem pedig a mezőgazdaságban a tavaszi munkák elvégzésében, ami abból adódik, hogy nem mozgósítottuk meg­felelően a népnevelőinket ezeknek a feladatoknak az elvég­zésére. Vagyis népnevelőink már most levannak maradva és ez komolyan felhívja a figyelmünket arra a veszélyre, hogy rá­áll junk teljes erővel a választás előkészítésére, de e mellett nem szabad megfeledkeznünk a napi feladatok elvég­zéséről sem. Rendkívül fontos, hogy a bányászatban behozzuk a lemaradást, de ugyanakkor az Acélgyárban is, amely a múlt hónapban nem teljesítette a tervét. De ugyanilyen fontos, hogy behozzuk lemaradásunkat a mezőgazdaságban a tavaszi veté esnél és amiról szívesen megfeledkeznek az elvtársak a begyűjtésnél is. Ha nem vigyázunk a választási munka el­tolja pártszervezeteinket a napi feladatok végzésétől* Az agitáció szóljon népünk életszínvonalának emeléséről, anyagi és kulturális színvonalának emelkedéséről,valamint a béketábor növekvő erejéről és további erősödéséről.Rend­kivül fontos, hogy a járási bizottságok ágit. prop. osztá­lyai a meglévő anyagaikból adjanak minél több agitációs érveket a népnevelőknek, hogy a népnevelők sokoldalúan tudják bemutatni a béketábor erejét és növekedédését*Azt, hogy napról napra szász és száz milliók csatlakoznak a bé­keharchoz # Meg kell mutatni a népnevelőinknek az agitáció során a két tábor közötti éles különbbséget,amihez már most is nagy segítséget nyújt a Szabad Nép, Pld.Visinszkij elvtárs beszéde az ENSZ-ben. De naponta önti a sajtó azokat az anyagokat, amelyeket feltudunk használni munkánk­ban* Meg kell mutatni a mi agitációnknak a Szovjetunió iránti hűséget is, de ugyanakkor az imperialisták iránti gyűlö­letet. Meg kell értetni, hogy - népünk öntudata, egysége es harckeszsége mellett - ahogy a Központi Vezetőség ha­tározata kjmondja hazánk erejét a-a szén, az acél és a búza tonnái fejezik ki - , Arról van szó elvtársak, hogy a választási harc során be kell hoznunk a lemaradást és meg kell értetni a dolgozóinkkal, hogy hogyan kell dolgozni, hogy minden oldalról erősitsük hazánkat és ezenkeresztül elérjük, hogy minden szavazó cédula fejezze ki népünk el­szánt akaratát, népünk függetlenségének megvédésében

Next

/
Thumbnails
Contents