MDP Nógrád Megyei Bizottságának (1954-től Végrehajtó Bizottságának) ülései (XXXV.31.a) 1953
1953-11-23 31_a/39. őe. - 39/62
GA) Hiányosság volt az, hogy pl. rétságon csak a titkárok szól tak hozzá és két gazdasági vezető, ez is az egyik a járási tanács elnöke volt* Általában, az ertekezleteken a gazdasági vezetők igen kevesen szóltak hozz.á, de ugyan ez jelemzo az állami szervek vezetőire is.. / A birálát, ami jó és bátor bírálat volt, ez inkább a felsőbb szervek vezetése felé irányultak, Itt hiányosság volt, hogy a birálat mellett nem volt önbírálat. Kevés olyan hozzászóló volt, aki a meglévő hibákból a saját maga hibáit is levonta volna. Általános volt és különösen veszélyes a mezőgazdasági járásokra vonatkozóan, hogy a hozzászólók nem beszéltek az őszi mezőgazdasági munkák végzéserői és nem utolsósorban a zárszámadásról, ami most a legfontosabb, összefoglalva: ahogy sikerült értékelni a járási és a megyei aktivát megállapíthatjuk, hogy az aktivák betöltőt-, ték a hivatásukat, sokkal jobban, mint az,eddigi választmányi üléseken és aktivá értekezleteken. Általában aktivak, lelkesek voltak a hozzászólások és jól látták a feladatokat az eddigiektől eltérően és a hozzáállások is másak voltak, - Iái 1 önösen a titkárok részéről. Tény az is, hogy ez mellett felvetették a hibákat, értékelték az eredményeket és látni lehetett azt, hogy egyre jobban látják és érzik a felelőséget a határozat végrehajtásáért. Én általában egyet értek a Kelemen elvtársértékelésével ás az elvtársak által felvetettekkel, hogy a megyei! járási aktivák körében nagy érdeklődés mutatkozik a Központi Vezetőség júniusi határozatát illetően, valamint a 31-i határozat irányában. Azt hiszem,.hogy ez rendkivüli pozitívuma az aktivák és funkcionáriusok munkájának is. Másik ehhez kapcsolódó pozitívum, hogy a legtöbb felszólaló elmondotta, ellenőrzése alá vett saját területének munkájának tapasztalatait, hogy mit csináltak a feladatok végrehajtása során és mik azok a hiányosságok, amelyeket ki kell javitaniok, E r edmény az, hogy a titkárok nagy része résztvett ezeken az értekezleteken, ugariakkor hiányosságnak tekinthetjük, hogy ugy a gazdasági, mint az állami szervek vezetői kevesen jelentek meg, A bírálatra vonatkozóan egy dolgot meg kell szívlelnünk: hogy az utóbbi időben nagyon lecsökkent a területen való tartózkodásunk. Ez vonatkozik az állami szervekre is. Beszorultunk nagyon az Íróasztal mellé. Ha ezzel nem szakutunk nagyon veszélyessé válhat, mert akkor nem tudjuk . e gyakorlatban végrehajtani a feladatokat. Egy pár dolgot szeretnék felvetni az értékelés alapján. Nem értették meg elég jól - általában az aktivá résztvevői - amit bizonyitanak a hozzászólások is, hogy mire koncentrál a Központi Vezetőség október 31-i határozata. Nem érezhető eléggé ki, hogy meg kell gyorsítani a feladatok végrehajtását ugy, hogy le telizd jük az előttünk álló akadályokat és ne várjunk a központi intézkedésekre, beruházásokra. ./. Hajdti elvtárs: