MDP Nógrád Megyei Bizottságának (1954-től Végrehajtó Bizottságának) ülései (XXXV.31.a) 1952

1952-06-30 31_a/31. őe. - 31/70

10 « " - 15 ­A hittan beiratkozásoknál iSj ahol a népnevelők jól dol­goztak, ott volt lemorzsolódás • De pl: Szurdokpüspöki­ben a népnevelők nem vitték ezt a munkát, és 92 £>- beirat­kozott hittanra* Pásztón igen sok azoknak a párttagoknak a száma, akik beiratták gyerekeiket hittanra* ITekem az 8 megállapitásom, vagyis a jelentésnek irányt kel­lett volna venni arra, ki kellett volna térni arra, hogy J'rási Pártbizottságaink hogyan vitték az agitációs munkát Nem foglalkozik a jelentés azzal, hogy a közteher viselést mennyire sikerült levinni* Amit a Nagy elvtárs felvetett, hogj politikailag nem vis* szűk a harcot a klerikális reakcióval szemben olyan érte­lembe, hogy lelepleznénk okét* í]n azt hiszem, hogy helyes lenne ha pártfunkcionáriusaink megtárgyalnák az egyház és állam közötti megegyezést* Vannak eredményék kétségtele] az agitá.ciós munka során, de nem sikerült elérni, azt, ami' Rákosi elvtárs kifejtett, hogy szégyen és gyalázat legyen az állampolgári kötelezettség nem teljesitese* Ami a falusi népnevelő munka hiányosságát illeti a hozzá­szólások mutatják, de a jelentés is igyekszik felvetni, :o y történt változás a népnevelő munka szervezeti megerő­sítésében, de nem csökkent változás a népnevelő munka tar­talmi részénél*l;em ha sználtuk ki, azokat a gazdag érv elé­si l ehetőségeket abból a szempontból , hogy megtudjuk ér­te tn:Tp7föl^yinTF _ oeT^ országgá lettünk* Vagy annak a kérdésnek a felvetése, hogy hogyan mutassuk mwg az összefüggést a több termelést és az e pénij gygrapo­dás között, ennek a tovább vitele nem sik erült* I:em"történc meg az. hogy a ,iá j?ási bizottságok legaláb b havonta egy jó népnevelő kolleKtiván-^K a munisa.i á-c tűzték volna na pirendre,^tárgyalnák meg t hogy a jó tapa sztalatoké: hogyan tudják tovább vinni, hogy a pártbizottságok osztály­vezetői, munkatársai egy-egy fontos Párt és Kormány ha­tározatokról előadást tartottak volna* A IJegyebizottság határozatán k végrehajtásánál komoly vál­tozást kell csinálni, mert járási bizottságaink nem jól viszonyulnak ehhez a kérdéshez, sok esetben 2-5 hónap múlva már nem is találják a határozatot, nem beszélve a munkák ellenőrzéséről. Arról van szó, hogy a mi elvtársaink nem értik a népnevelő munka tartalmi meg ja vi tilsának a kérdését. 1952-ben meg kell már azt követelni, hogy a Járási Pártbizottságok is­merjék a népnevelő munka legfontosabb kérdéseit* A másik kérdés, amit szeretnék felvetni, s amiről szó sem esett a népnevelők területi elosztása és a cséplőgépekn él a né pnevelő munka * Arról van szó, hogy a csépLögépefonél legalább is ott, ahol munkacsapatok do.lgoznak népnevelő A másik legfontosabb feladat a falusi agitációs koll-kti­váknak az elosztása, utcák, házcsoportok és dolgozó párszi tok szerint* He g kell követelni most már azt, hogy heten­ként foglalkozzanak a népnevelök kel. Az ellenség te leplezésével kapcsolatosan a Pártbizottsá­gokkal és pártszervezetekkel nem az állam és az egyház közötti megegyezést kell megértetni. A Politikai Bizottság határozatát kell ismertetni, a klerikális reakció igazi accát* Egyetértek azzal, hogy a megyei sajtó, népnevelő füzet sem hivja fel a figyelmet erre, de itt megint arra utalok, hog;

Next

/
Thumbnails
Contents