MDP Nógrád Megyei Bizottságának (1954-től Végrehajtó Bizottságának) ülései (XXXV.31.a) 1952
1952-05-26 31_a/30. őe. - 30/157
'451 1 J*BJ Az a tapasztalat, hogy a párttagok száma igen kev.és az' állami gazdaságokban, de ezt is meg kell, hogy osstjuk a brigádokban. Az ellenség munkájával kapcsolatosan véleményem szerint az nem elég, hogy megállapítjuk, hogy vannak agronómusok, akik nem jol viszik a munkát és le járatják az állami gazdaságot, itt komoly felelőségrevonást kell alkalmazni,^ ahol ez különösen észlelhető és tudjuk^ hogy az ellenség az agronómus. A jelentés foglalkozik az állami gazdaságok növényápolási munkájával és egy-két sorban megemliti a gépek javítását is* m. az aratással és a csépléssel szeretnék foglalkozni* Á Minisztériumb.an ezelőtt 2^héttel foglalkoztak a kombájn vezetők kérdésével* Ugy vetődött fel a kérdés, hogy foglalkozni kell a járási titkár elvtársaknak a 3 kombájn vezetőkkel a járásban. A másik kérdés az ellenség valóban be van épülve az állami gazdaságokba, vagyis olyan dolgozókat is felvesznek, akik már más szerveknél nem felelnek meg* rss A beszámolóval kapcsolatosan az a véleményem, hogy a beszámoló nem veti fel a legfontosabb kérdéseket, Egyetértek a Valach elvtárs megállapításával, hogy keveset foglalkozik a pártszervezet életével, hogy hogyan biztositsák a Páfit és kormány határozatok végrehajtását* Legdöntőbb a pártszervezetek megerősítése az állami gazdasagokban. A Sziráki állami... gazdaságban a pártt agság 7o %-át az alkalmázcTbt flK ggffug * Ugy néz~Er.*hogj> ft ml pál 1 Ulltílöl'zéBUiík Iont a"'területen nincs megfelelően biztositva* Felvethette volna á kérdéseket ugy is a beszámoló, hogy megnézte volna, hogy az állami gazdaságokban, hogyan van biztositva az oktatás és ezen keresetül, hogyan néz ki a terv teljesítésre való mozgósítás, ^ár itt a ö ziráki Állami Gazdaságban van eredmény , mert pl. a Szabad Földnek kb* 80 előfizetője van, de.már a Szabad Népnek, Pártunk Központi lapjának csak 12• Hogy a mi pártszervezeteink ilyen gyengék, és nem tud kiterjedni a párt ellenőrzés, ez megkönnyíti az ellenség munkaját. Pasztán elmondották, hogy a tszcs, állatait megtámadták, úgynevezett veg; i anyagon keresztül, amiből meg lett á!lapitva, hogy baktérium terjesztő folyadék. A 15 hold lekaszált szűszös bükkönnyel kapcsolatosan ez valóban takarmányozás céljára lett elvetve, de azt hiszem nem használ a szöszös bükkönynek az^ hogyha hosszú id^n keresztül kint áll és nincsen besilozva* Ez nem fogja nekür segiteni a tejhozam emelését* A mult évben 12 millió deficitje volt az állami gazdaságoknak. Amikor a jelentést olvastam megállapítottam azt, hogy a Bernáth elvtárs sem ismeri behatóan az állami gazdaságok életét* Valóban ugy nézett ki, hogy esak a tszcs*t tartottuk szocialista szektornak és bizonyos mértékig megfeledkeztünk-az állami gazdaságokról* Szükséges, hogy a jövőt illetően vegyük elő a tavalyi tapasztalatokat* a legjobb* Az állami gazdaságok példamutatósa nem A jelentésből hiányolom azt, hogy a verseny szervezéséről keveset beszél és a Pártszervezetek megerősítése mellett feltétlen szükségesnek tartanám a szakiskolai oktatás megszervezését*