MDP Nógrád Megyei Bizottságának (1954-től Végrehajtó Bizottságának) ülései (XXXV.31.a) 1952
1952-05-19 31_a/30. őe. - 30/141
'léka rósztvett. "sósban sebességet voltak & bizalmiak beszámolóival, a'ák nehozen akartak Beszásiolni a csoportju* előtt a végzett munkáról, amelyéhez aztán kellő segítséget adfank a bizalmiakna:, ugy a beszámoló elkézitéséhez, valamint annak a megtartásához, amit a bizalmiakkal besnél- tűni" át. A bizalmi választ;snál hiányos sás volt a vcisterenyei rakodón, ahol az össadoL ; ozók összelőttek hiva és az üb, elnök agy tett javaslatot a bi" saimiüc megválasztására. A bizalmiak beszámolóinál is voltak ellenséges me : nyilvár-lások, mint pl. a zagyva ••Uf- lvai gépgyárban, ahol Mprgenetein Vilmos ugy szólt hozzá, hogy ha már isakss rvezoti vozotős '.get választunk, Slyi ara szavazzunk:, aki elintézi, hogy kapjunk szenet, ruhát holott tudta, hogy a törvényes rendéikezósok azt a«B bizbo it ják.i A beszámolók a taggyűlésen az eddigi taggyül seket figyelembe véve jobbnai: mondhatók, azonban nem volta: elég kritikusak és önkritikusak, A kliszini üzemeknél a b számolókban nem dicsérték Jselioens: azokat,akik mint bizalmiak, vagy egyes reszort felelősök jó máskát végezeck ós bir Iták "ket, akik hanyagul végezték munkájukat. Hiányos:-.;.:" volt a beszámolóban különösen az első taggyliléit cnél, hogy non foglalkozott kellően a tágság jogaival és KCtelessé.eivei, iáit eztán menetközben kiküsz boltunk. A kül-v saini üzemeknél a taggyűlésen a dolgozók passziv magatartást tanusitottak, amit bizonyít, hogy 68-an szólltak hozzá a taggyűléshez. És a 68 hozzászólió közül mintegy 18-an foglalkoztak olyan egyéni sóreL-ieickel, amit a Párt és éormáug határozatja nem biztosit a dolgozóknak.* Mint pl, az ár ós bér rendezések alkalmával, hogy a bet gek ne:a kapták meg a keresetükre a 10 százalékot, akik azidében be&ogek. volta-:, KB kor es fizetve lett. lís, .. hogy zt a szakszervezet nem intézte el, k b.bbi hozzászóllők helyesen bi ráiták a vezetőség munkáját, ugy a toraié ti bizottságért, mint az üzemi 'izottrágokét. Rámutattak a hiányos 'ágokra és hozzászólléáakban egyben jaslatot la tettek akiányosságok kiküszöbölésére. Ami segítséget nyújt az ázemi bizottságom munkájában, M. nt. Pl. Straub György a nagybatonyi ge :-mühelynél, hozzászóllésában* vázolta az üzemi bizottság munkáját, hogy az üb. titkárban meg volt az ;ldoza icészség, de a hiányosság az volt, hogy a bizalmiak és az üzemi bizottság t bbi tagjai nem nagyon segítették et munkájában és igy képtelen volt a feladatok t egyedül .megoldani. A külszini üzemiek közül a legjobb taggyűlés volt a zagyva;:álfáival gé .gyérban, shol a olgozék élesen birélták az üzemi bizottság elnökének a munkáját, hogy elg"gya_>lta az üzemben a szakszervezeti munkát. Akit a választások alkalmával, mint mentes Isett üb. elnököt le is váltottak . Pl, eavasz iéaim.n hozzászóllásában elmondotta, hogy az üb , eIn jdjÉ g ;y 1 jc leg j oatosabb f e 1 adata, együtt működni a ^"bbi fun cionáriusokkai és irányítani őket. De ez I é gyárban o#a tortént meg, magukra agyta az üzemi bizottság ta jait, hogy azok egyedül oldják meg a probl'mákat. Rámutatott, hogy a munkavédelem terén is hiányosságok vannak és az üb. nem segitett ezen hiányosságok ki-